Játékvezetőket képeznek a Nyíregyházi Egyetemen


Azok után, hogy a világon egyedülálló módon labdarúgó-játékvezetői képzést indított tavalyelőtt a Debreceni Egyetem, immár Nyíregyházán is a szabadon választható tárgyak között szerepel. A 2014-es debütálás alkalmával Puhl Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának alelnöke reményét fejezte ki, hogy a többi magyar felsőoktatási intézmény is követi majd a debreceniek példáját. Hozzáfűzte: „Minél magasabban kvalifikált egy bíró, annál színvonalasabb az általa vezetett mérkőzés, hiszen annál hatékonyabb a konfliktuskezelés”.

– Szeptember 5-től immár a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen is beindult a képzés: a Nyíregyházi Egyetemen bekerült a C típusú, azaz szabadon választható tárgyak közé a játékvezetés – eddig huszonöten jelentkeztek. A Debreceni Egyetem képzésén végzett hallgatók közül már több is aktív játékvezetőként járja megyénk futballpályáit – közölte dr. Jekő József főiskolai tanár, a megyei JB elnöke a hétfői nyitófoglalkozáson.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS