Javíthat a Vidi, fővárosi derbik Angyalföldön és Kispesten

Négy mérkőzést rendeznek ma az OTP Bank Liga második fordulójában. Két fővárosi találkozó mellett bemutatkozik hazai pályán a Videoton FC és a Paks is.

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST
(Július 25., szombat, 15.30)

Mind a két csapat győzött az első fordulóban, méghozzá egyaránt 1-0-ra. A kispestiek a bajnok Videoton FC, a kék-fehérek a Puskás Akadémia legénysége ellen szereztek három pontot. A Honvéd március 8. óta veretlen hazai pályán az OTP Bank Ligában, akkor ellenben éppen az MTK nyert ellene 2-0-ra. Kemenes Szabolcs a Bozsik Stadionban a legutóbbi négy bajnoki találkozójából csak egyen kapott gólt. Az immár László Csaba által irányított MTK 2010 márciusa óta veretlen a bajnokságban a Honvéddal szemben, azóta nyolc mérkőzésből hetet megnyert. 2007 májusa óta a kispestiek csak egyetlen bajnoki mérkőzést tudtak pályaválasztóként megnyerni az MTK ellen.

VIDEOTON FC–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS

(Július 25., szombat, 18.00)

Ellentétben az előző párosítás csapataival, e kettő vereséggel rajtolt. A Videoton FC azóta továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ehhez elég volt a hosszabbításban elért 1-1-es döntetlen is a walesi The New Saints elleni visszavágón. Bernard Casoni legénysége az elmúlt napokban erősödött a csatárposzton, miután a klub szerződtette a legutóbbi idényben a Győri ETO FC-ben szerepelt Rudolf Gergelyt. (A válogatott csatárral négyre nőtt a zöld-fehérektől érkezett új Vidi-játékosok száma, Lang Ádám, Pátkai Máté és Koltai Tamás voltak az „elődei”.) Az előző idényben mindkét találkozót a székesfehérváriak nyerték meg, tavasszal hazai pályán kiütéssel, 7-0-ra győztek. A Haladásnak az egyik mumusa a Videoton FC, s különösen rossz a vasi zöld-fehérek idegenbeli mérlege az utóbbi években: 2003 óta nem tudnak bajnoki mérkőzést nyerni a Sóstói Stadionban. Azóta a Vidi pályaválasztóként sorozatban 11 találkozót megnyert ellenük.

PAKSI FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

(Július 25., szombat, 18.00)

A paksiak Újpesten döntetlennel kezdték az idényt, kis szerencsével akár nyerhettek is volna. De még balszerencsésebben rajtolt az újonc Békéscsaba, amely csak a 91. percben esett öngóllal kapott ki a DVSC-Tevától a hazai idénynyitón. Csertői Aurél együttese 2015-ben eddig két hazai mérkőzését veszítette csak el, a Ferencvárostól és meglepetésre a Haladástól kapott ki.

VASAS FC–ÚJPEST FC

(Július 25., szombat, 20.30)

Mindkét újonc, így a Vasas is öngóllal szenvedett vereséget az első fordulóban, a piros-kékek Diósgyőrben 2-1-re kaptak ki. Az Újpest a Paksi FC elleni hazai döntetlennel nyitott. A 0-0 a lila-fehérek hét mérkőzésből álló győzelmi sorozatát szakította meg, ugyanakkor él még egy másik sorozat: Nebojsa Vignjevics együttese a legutóbbi három idegenbeli bajnokiját megnyerte. Nem is akármilyen támadófutballal: a 270 perc alatt 12 gólt szerzett! (Igaz, hetet kapott.) Az NB I-ben 2012 óta nem találkozott a két csapat, de a legutóbbi idényben a Ligakupában kétszer is megmérkőztek, az esélyesebb lilák 4-1-re és 2-1-re győztek. A Vasas szakvezetője, Szanyó Károly számára nyilván különleges lesz a találkozó: edzői pályafutása első élvonalbeli hazai bajnokiját vívja majd, éppen játékoskora első számú klubja, az Újpest ellen. Játékosai közül Remili Mohamed és Bori Gábor is játszott élvonalbeli bajnoki mérkőzést az Újpestben. Lázok János „csak” a lilák ellen, de ezek közül az egyik élete legjobb mérkőzése volt: 2013. március 2-án négy gólt lőtt a mostani ellenfélnek a Paks színeiben a Megyeri úton.

A forduló vasárnapi mérkőzései

DVSC-Teva–Puskás Akadémia 18.00

Ferencváros–DVTK 18.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS