Jégkorong divízió I-es vb – Kiharcolt magyar győzelem

image

A magyar jégkorong-válogatott az utolsó öt percben lőtt három góllal 6-3-ra nyert hétfőn a Koreai Köztársaság csapat ellen a budapesti divízió I-es jégkorong-világbajnokság második napján.

    Ted Sator szövetségi kapitány együttese – amely vasárnap 7-3-ra verte a hollandokat – remekül kezdett, tíz perc után már 2-0 volt az állás. Ugyan az ázsiai együttes talált egy gólt, de ekkor még nem volt esélye.
    A záró játékrészben videóbírós gólt szereztek a vendégek, és egy újabb védelmi hiba után egyenlítettek. A hajrá jól sikerült, hét (!) másodperc alatt esett két hazai találat, a végén pedig Sofron a harmadik gólját is meglőtte.
    A magyarok legközelebb csak pénteken lépnek pályára, akkor a kiesés ellen harcoló spanyolok lesznek az ellenfelek.
    Eredmény:
Magyarország-Koreai Köztársaság 6-3 (3-1, 0-0, 3-2)
—————————————————
gól: Vas M. (6.), Holéczy (10.), Sofron (18., 56., 58.), Kóger (56.), illetve Li Don (15.), Szu (46.), Szin (50.)
    A dél-koreaiaknak ez volt az első meccsük a vb-n, hiszen vasárnap a tornát lemondó japánokkal találkoztak volna.
    Ezúttal nem Hetényi, hanem Szuper kezdett a kapuban, de sok dolga nem volt. Parádésan kezdett a hazai együttes, Vas Márton kiugrás után nem hibázott, majd Holéczy a kapu torkából volt eredményes. A koreaiak egy lecsorgó korongból betaláltak, de ez nem törte meg a lendületet, hanem egy szenzációs Vas M.-Ladányi-Sofron háromszögelés után 3-1 lett az állás.
    A második harmadban is a magyarok irányították a játékot, ám olykor fellazult a védelem, és Szupernek kellett két szólót védenie. Benknek esélye volt a gólra, de gyors lövése a felső vason csattant.
    A harmadik játékrész elején Szu úgy lőtt gólt, hogy a videóbíró felvételéből kiderült: a korong teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. És nem volt vége: Sofron eladta a pakkot, Szuper először még nagyot védett, ám a kipattanót Szin bevágta.
    Hatalmas rohamokba kezdett a magyar együttes, és Kóger a kapu tetejéről lepattanót húzta a ketrecbe. Megint jött a videóbíró, de nem volt vita: érvényes a találat.
    Padlóra kerültek a vendégek, és hét (!) másodperc múlva Sofron is gólt lőtt. A végén Sofron megint villant, mesterhármas.
    A találkozó az utolsó öt percben dőlt el, de a magyarok akkor sem törtek meg, amikor egyenlő volt, és végül megszerezték a maximális három pontot.
    Ted Sator:
    "Számítottunk rá, hogy nehéz meccs lesz. Az ellenfelünk gyors kontrákra képes, és az eladott korongjainkból tudott gólokat lőni, egyenlíteni. A végén még keményebben harcoltunk, és sikerült megtörni a koreai csapatot."
          
    Korábban:
Olaszország-Hollandia 3-2 (2-1, 1-1, 0-0)
    Az állás: 1. Magyarország 6 pont/2 mérkőzés (13-6), 2. Olaszország 6 /2 (5-2), 3. Spanyolország 0/1 (0-2), 4.Koreai Köztársaság 0/1 (3-6), 5. Hollandia 0/2 (5-10),