Jelentősen csökkent a Milan keretének értéke

A transfermarkt portál frissítése alapján közel 45 millió euróval csökkent a Milan játékoskeretének összértéke az elmúlt hónapok teljesítményét figyelembe véve.

Tizenöt forduló elteltével a Milan a középmezőnyben tanyázik a Serie A-ban. A csapat a 10. helyen áll 20 ponttal, a mérleg 6 győzelem, 2 döntetlen és 7 vereség. Ugyan az elmúlt mérkőzéseken javuló tendencia figyelhető meg a csapat teljesítményében, azonban az ősszel nyújtott gyenge produkció jelentősen kihat a játékosok piaci értékének változására.

A Milan keretének összértékét néhány hónapja 505 millió euróra becsülte a mértékadó transfermarkt portál, amely most elvégezte a megszokott frissítéseket. A portál adatbázisában jelenleg 460,8 millió euróra rúg a játékoskeret értéke, ami komoly csökkenés rövid időn belül.

Ráadásul Theo Hernández az egyetlen játékos a 25 fős keretben, akinek emelkedett a piaci értéke nyár óta. A 22 éves balhátvéd a Real Madridtól érkezett és akkor a transfermarkt 18 millió euróra becsülte az értékét, ami most 25 millió euró. Ezen kívül 9 játékos esetében stagnálás, míg 15 esetben csökkenés figyelhető meg.

A legnagyobb mértékben Ante Rebic értéke csökkent, mintegy 10 millió euróval.

JÁTÉKOS RÉGI ÉRTÉK +/- ÚJ ÉRTÉK
G. DONNARUMMA 55M€ 0 55M€
A. DONNARUMMA 500E€ 0 500E€
P. REINA 1M€ -200E€ 800E€
A. ROMAGNOLI 50M€ -5M€ 45M€
M. CALDARA 20M€ -4M€ 16M€
M. MUSACCHIO 15M€ 0 15M€
L. DUARTE 8M€ -500E€ 7,5M€
M. GABBIA 500E€ 0 500E€
T. HERNÁNDEZ 18M€ +7M€ 25M€
R. RODRIGUEZ 13M€ -3M€ 10M€
D. CALABRIA 18M€ -3M€ 15M€
A. CONTI 15M€ 0 15M€
I. BENNACER 17M€ 0 17M€
L. BIGLIA 6M€ -2,5M€ 3,5M€
F. KESSIÉ 30M€ -5M€ 25M€
G. BONAVENTURA 20M€ -2M€ 18M€
R. KRUNIC 8M€ 0 8M€
L. PAQUETÁ 35M€ -2M€ 33M€
H. CALHANOGLU 18M€ 0 18M€
F. BORINI 7M€ -2M€ 5M€
SUSO 33M€ -3M€ 30M€
S. CASTILLEJO 15M€ -1M€ 14M€
A. REBIC 40M€ -10M€ 30M€
K. PIATEK 40M€ -8M€ 32M€
R. LEAO 22M€ 0 22M€

Forrás: www.acmilan.hu – RSS