Jelentősen csökkent a Milan vesztesége

A bevétel nőtt, a veszteség csökkent, azonban így is negatív mérleggel zárta a 2021/2022-es pénzügyi évet a Milan – derült ki a CalcioFinanza cikkéből.

A klub az elmúlt években a korábbi tulajdonos, az Elliott Management iránymutatása alapján szigorú költségcsökkentési és megfontolt, ésszerű átigazolási politikát folytatott, amelynek eredményeképpen évről-évre javul a klub mérlege.

A CalcioFinanza beszámolója szerint a Milan igazgatótanácsa csütörtökön jóváhagyta a június 30-án véget ért pénzügyi év beszámolóját, amely alapján a klub mintegy 66,5 millió eurós veszteséggel zárt.

A Milan vesztesége a tavalyi, 2020/21-es pénzügyi évhez képest jelentősen, mintegy 30 millió euróval csökkent 96,4 millió euróról 66,5 millióra. Továbbá a 2019/20-as évben produkált 195 millió eurós deficithez képest azóta közel 130 millióval csökkent a veszteség mértéke.

A bevételek mintegy 14 százalékkal nőttek az előző szezonban, köszönhetően a stadionok újranyitásának, a Bajnokok Ligája-pénzdíjazásnak, a Scudetto-győzelemnek és az új szponzori szerződéseknek. A Milan bevétele a 2021/22-es pénzügyi évben 297,7 millió euró volt a tavalyi 261,1 milliós bevétellel szemben.

Összehasonlításképpen az olasz klubok közül a Juventus történelmi rekordveszteséggel, mintegy 254 millió eurós mínusszal zárta a 2021/22-es pénzügyi évet, míg az Inter vesztesége 140 millió euróra tehető.