Jet-Sol Liga: a Ferencváros az őszi első

(fotó: Ferencváros Women’s Football)

A bajnoki címvédő Ferencváros telelhet a Jet-Sol Liga tabellájának élén, miután az utolsó 2015-ös fordulóban 4-3-ra legyőzte az MTK Hungáriát, és ezzel négy pontra növelte előnyét legnagyobb vetélytársa előtt.

A Ferencváros szerdán is bajnokit játszott, azt a Kóka-FNLA-t fogadta, amely megszakította hibátlan sorozatát. A lényegesen nagyobb játékerőt képviselő bajnokcsapat ezúttal sokkal jobban koncentrált a mérkőzésre, mint az első kókai találkozón, és a kiemelkedően futballozó, négy gólt szerző Zágor Bernadett vezérletével, 10–0-ra győzni tudott. Figyelemre méltó, hogy hét ellenfelükből, az ősz során négyet tízgólos, vagy nagyobb különbséggel győztek le, és a maradék háromból (ETO, Astra, MTK) kettőnél öt góllal bizonyultak jobbnak. Csak az MTK játszott – kétszer is, 2-3, 3-4 – szoros meccset a veretlen bajnokcsapattal.

A vasárnap esti szuperrangadót az MTK kezdte jobban. A kék-fehérek jobban kezdték a találkozót, és már a 11. percben Pádár Anita és Kaján Zsanett góljaival 2-0-ra vezettek – igaz, ehhez kellett a Fradi észt belső védője, Inna Zlidnis hibája is. A folytatásban viszont a Ferencváros egyre jobban lábra kapott, és még az első félidőben egyenlíteni tudott. A 29. percben Fenyvesi Evelin szépített, majd néhány perccel később a vendégvédők hibáját kihasználó, 23 gólnál járó Ebere Orji egalizált.

Az MTK ezúttal – különösen az első félidőben – okosabban, taktikusabban játszott, mint az év korábbi szuperrangadóin, hátrébb húzta a védekezését és nem adott teret a gyors ferencvárosi csatároknak. Addóék azonban így is megoldhatatlan feladatot jelentettek a védelem számára: az 58. percben a ghánai középpályás elleni faultért megítélt büntetőből Mosdóczi Evelin már a bajnokcsapatot juttatta előnyhöz. Nem volt azonban még vége, Nagy Lilla akciója végén Mosdócziról ezúttal saját kapujába pattant a labda, egyenlített az MTK.
A 3-3 sem jelentette azonban a végállomást, hat perccel a lefújás előtt Lizzy Addo is gólt szerzett, ezzel a Ferencváros megnyerte a rangadót, és nagy rá az esély, hogy az alapszakaszt is az élen zárja majd.
A két legerősebb, a mezőnyből kiemelkedő csapat 2015-ben hétszer találkozott, ebből négy meccset „simán” (90 perc alatt), hármat pedig a rendes játékidő döntetlen után, tizenegyesekkel nyert meg a Ferencváros.

Miközben az már hetekkel eldőlt, hogy a Ferencváros és az MTK Hungária tavasszal, a bajnokság második szakaszában a felsőházban játszhat majd, sőt az ellen is kevesen fogadnának, hogy nem ez a két csapat vívja majd a bajnoki döntőt, óriási a küzdelem a még kiadó két felsőházi helyért. A továbbra is nulla pontos Szegedi AK ezen a meccsen természetesen nem rúg már labdába, de a többi öt csapatnak megmaradt a sansza a tavaszi két fordulóra. Az Astra-Elios HFC a szezon előtti esélylatolgatásnál, illetve a legutóbbi fordulók után is biztos felsőházi tagnak látszott. Dombó János csapata azonban az őszi utolsó fordulóban váratlanul sima vereséget szenvedett a Viktória-Trend Optika FC-től, és annak ellenére, hogy továbbra is kétpontos előnnyel áll a harmadik helyen, nem mehet biztosra az alapszakasz két hátralevő fordulójában.
Ősszel nagy feltűnést keltett, amilyen fölénnyel nyert a Viktória Szombathelyen, az Astra ellen. Akkor Siklér Kingáék sokat köszönhettek a gyors góloknak: most gyors gólok nem voltak, „csak” magabiztos fölény.

Nem sokkal az első félidő közepe után Heike Manhart szépen kijátszott akció végén juttatta előnyhöz csapatát. Előnye birtokában is fölényben maradt a Viktória, és a játék képe alapján az volt a kérdés, ki lövi a következő gólt – „szinte biztosnak” látszott, 0-2-ről nem tud visszajönni az Astra. A 49. percben Heike Manhart indította a félpályáról tökéletes passzal Szakonyi Emesét, majd az osztrák középpályás fel is ért a kapu elé a bepasszolt labdára – 0-2.

Sőt, két perccel később Rózsa Cecília használta ki a két belső védő hibáját – gólja tulajdonképpen eldöntötte a meccset. Még akkor is, ha nem sokkal később Telek-Sümegi Éva szépíteni tudott, ezzel, ha az esélyt nem is, legalább a reményt visszaadva csapatának. A folytatásban azonban ismét a Viktória szerzett gólt, a kifogástalan rúgótechnikájú Siklér Kinga lőtte a negyediket – ezen Vidács Krisztina találata már csak kozmetikázni tudott.

Az Astrának most 18 pontja van, a Viktóriának és az ETO-nak 16-16. De, leegyszerűsítve a jövőt, és kapaszkodva a papírformába: miután az Astra-Elios HFC az alapszakasz utolsó fordulójában az MTK-val találkozik, nem kaphat ki Győrben, ha tavasszal a felsőházban akar futballozni.
Kókán Süle Dóra góljával, már a 4. percben vezetett az ETO, de Rőhberg Zsanett átlövésével és a novemberben igazolt, amerikai-magyar Kovács Tatjána kapu előtti kavarodásból szerzett találatával fordított, győzelemre állt a hazai csapat, ám végül – Öreg Cintia látványos szabadrúgás-gólja után – olyan eredmény született (2-2), amely tulajdonképpen egyik csapatnak sem igazán jó.
Ezzel együtt, miközben az újonc Kóka-FNLA-nak már csak matematikai esélye maradt a felsőházba jutásra, az ETO sorsa a saját kezében van. Ha meg tudja verni február végén az Astrát, az szinte biztosan elég, de ez azért pikáns feladat, mert az ETO a bajnokság során a két nagyágyú, a Ferencváros és az MTK kivételével minden ellenfelét megverte Győrben – viszont az Astrától például szeptember végén 5-0-ra kikapott Csepelen.

Az 1. FC Femina a papírformát igazoló győzelemmel gyűjtötte be a Szegedi AK-Boszorkányok elleni találkozó három pontját. A rákospalotaiak a házi gólkirály, Burján Nóra két szép csel után lőtt góljával már a 4. percben előnyt szereztek, amit a szünet előtt, Fogl Katalin szabadrúgás-gólja duplázott meg. A hazaiak a második félidőben Szeitl Szilvia szöglet utáni fejesével, valamint Molnár Rózsa okos lövésével fölényessé tették győzelmüket, így azután nincs is jelentősége annak, hogy a szegediek alkalmasint okkal „hiányolnak” egy, a mérkőzés legelején elmaradt büntetőt. Cserenkó Szabolcs, a SZAK mindig reálisan értékelő edzője is azt mondta a lefújás után, hogy ennek nem volt jelentősége, mivel az ellenfél jobban játszott náluk, és megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Jet-Sol Liga, 12. forduló:

Ferencváros – MTK Hungária 4-3

Astra-Elios HFC – Viktória-Trend Optika FC 2-4 (0-1)

Kóka-FNLA – ETO FC Győr 2-2 (2-1)

1. FC Femina – Szegedi AK-Boszorkányok 4-0 (2-0)

Elmaradt mérkőzés (8. forduló):

Ferencváros – Kóka-FNLA 10-0 (5-0)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS