Jet-Sol Liga: a rájátszás zárására is maradtak nyitott kérdések

Ffotó: MTK Hungária Facebook

Szombaton és vasárnap rendezik a Jet-Sol Liga rájátszásának utolsó fordulóját, néhány nyitott kérdés még eldöntésre vár.

Az már egészen biztos, hogy a Ferencvárosé lesz a hazai pálya a bajnoki aranycsata első mérkőzésén az MTK ellen, a zöld-fehérek előnye ugyanis már behozhatatlan a tabella élén. A Fradi szombati ellenfele, a házigazda ETO FC ezzel szemben még lecsúszhat a harmadik helyről, amennyiben pont nélkül marad, a negyedik Viktória pedig bravúrgyőzelmet arat az MTK Hungária otthonában. A papírforma azonban azt ígéri, hogy a jelenlegi állás marad a végleges, vagyis a győriek kezdik hazai pályán a bronzcsatát.

Az alsóházban a pont nélküli Szegedi Boszorkányok az egy hellyel előrébb álló Feminát fogadja, és kísérli meg begyűjteni első pontját, pontjait. Könnyen előfordulhat, hogy e két csapat játszik majd a kiesés elkerüléséért is, de ha a Femina nyer, akkor még esélye lesz az 5-6. helyért zajló helyosztó elérésére. Ehhez nem elég a Szeitl Szilvia vezette együttesnek begyűjtenie a három pontot a szegediek ellen, hanem arra is szüksége van, hogy a Kóka vereséget szenvedjen hazai pályán az Astrától (ekkor pontegyenlőség esete forogna fenn, és a több győzelem a Femina javára billentené a mérleg nyelvét).

Az alsóházi helyosztóknál a 7-8. helyért zajló párharcnak lesz nagyobb tétje, a vesztes ugyanis búcsúzik az élvonaltól, míg a győztesre egy utolsó próbatétel vár, osztályozón vívhatja ki a bennmaradást, az NB II-es „négyes döntő” (a két csoport első két helyezettjének rájátszása) második helyezettje ellen.

Jet-Sol Liga, hétvégi program:

Felsőház:

Szombat, 12:00:
ETO FC GYŐR – FERENCVÁROSI TC

Szombat, 15:00
MTK HUNGÁRIA FC – Viktória TREND-Optika FC

Alsóház:

Szombat, 14.30:
KÓKA FNLA – Astra-ELIOS HFC

Vasárnap, 11:00:
SZEGEDI AK BOSZORKÁNYOK – 1. FC FEMINA

Forrás: www.mlsz.hu – RSS