JEV: Bianchi pontjai többet érnek a Mercedes győzelmeinél

F1

2015. július 19. vasárnap, 17:57

A korábbi Toro Rosso-pilóta, Jean-Eric Vergne, aki gyászolja honfitársát, egyben azt az embert, akivel a junior kategóriákban versenyzett, elmondta, Bianchi tavalyi F1-es pontjai „többet érnek a Mercedes győzelmeinél”.

Habár Vergne egy évvel fiatalabb Bianchinál, mégis egy szezonnal hamarabb mutatkozott be a nizzai születésű pilótánál, aki a királykategóriában 2013-ban kezdett versenyezni egy Marussia volánja mögött.

„Jules és én már kisgyerekkorunk óta ismerjük egymást. Együtt kezdtünk gokartozni, ő akkor volt 11, én pedig 10. Egy időben haladtunk a Formula-1 felé, majd pedig egyszerre is versenyeztünk ott, szóval jól ismertem őt” – nyilatkozta Vergne a francia I-Télé televíziónak.

vergne-1

„Egy kissé elveszettnek érzem magam. Ő egy igaz barát volt, egy olyan ember, akire igazán támaszkodhattál, akivel beszélgethettél. Minden szempontból nagyszerű volt, sokat szórakoztam vele. Biztos vagyok benne, hogy a paddockban mindenki ugyanígy érez.”

Míg Bianchi mindössze csak harmincnégy F1-es futamon vett részt rövid karrierje során, legjobb eredményének pedig a tavaly monacói kilencedik helye számít, addig Vergne úgy gondolja, hogy Jules épp eleget tett azért, hogy nevét beírja a sport történelmébe. „Jules pilótaként egy igazi harcos volt, aki sosem adta fel. Kimagaslóan tehetséges volt, és bizonyította rátermettségét a Formula-1 világának.”

„A pontszerzését a Marussiával mindenki egyhangúlag üdvözölte a paddockban, és ez így van rendjén. Ezek többet érnek, mint bármennyi győzelem egy Mercedesben.  Megmutatta, hogy egy nagy bajnok, és képes győzni, ha versenyképes gép van alatta. Teljesen természetes lett volna látni őt a Ferrariban, vagy akár más győztes autóban.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: