“Jó úton járunk, elérhető a negyedik hely”

Theo Hernández nagyon hamar a szurkolók egyik kedvence lett és az elmúlt időszakban remek teljesítménnyel hálálta meg az edzők bizalmát.

A 22 éves balhátvéd a nyáron érkezett a Real Madridtól és a klub vezetősége mintegy 20 millió eurót fizetett érte. Hernández a nyáron rögtön az első felkészülési meccsen góllal mutatkozott be, azonban a második mérkőzésen megsérült, amelynek következtében hetekig nem játszhatott. A bajnokságban először az Inter elleni derbin lépett pályára a Milanban, majd egy fordulóval később bekerült a kezdőcsapatba.

“Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy Maldini engem választott. Ő történelmet írt a labdarúgásban. Nagyon meggyőző volt, így nem kellett sok idő, hogy elfogadjam az ajánlatot. Ő egy elérhetetlen mítosz. Paolo egy olyan védő, aki történelmet írt és azt gondolom, hogy mindenki számára példakép.” – nyilatkozta Theo a Gazzettának.

Hernández a nyáron hajlandó volt lemondani a fizetésének jelentős részéről, hogy csatlakozzon a Milanhoz.

“Beszéltem az ügynökömmel és azonnal megállapodtunk. A Milan egy nagy történelemmel rendelkező klub, a világ egyik legeredményesebb együttese. Megérte meghozni ezt a választást. 22 éves vagyok és sokat kell tanulnom. Azért vagyok itt, hogy hosszú ideig maradjak és történelmet írjak. Az álmom az, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek a Milannal, de az első lépés a kvalifikáció elérése a következő kiírásra.”

“A futballban sok minden történik és nem tudom, hogy mennyi időbe telik visszatérni a csúcsra, de a jó úton járunk. Hiszem, hogy ebben a szezonban képesek vagyunk elérni a negyedik helyet. Ez egy fiatal csapat és meg kell ismernünk egymást, de vannak tapasztalt játékosaink is, akik segítenek a nehézségek leküzdésében. Pioli sok mindent tanít nekünk, ő egy felkészült ember és lassan vissza fogunk térni. Nagyon tetszik az új játékrendszere. A legfontosabb, hogy segítsük egymást. Tudom, hogy nem kerülhetem el a védekezést. Végül is védő vagyok, ez a feladatom. Pioli nagyobb szabadságot ad nekünk, de nem túl sokat. Olaszországban fontos a szervezettség. Azért jöttem ide, hogy kiteljesedjek. Még tanulok. Nagyon szeretek előre menni és segíteni a támadásokat, de azt is tudom, hogy valami mást is tanulnom kell. Védekezésben is tudok fejlődni.”

Hernándezt kissé balhés játékosnak és “rossz fiúnak” tartották Spanyolországban.

“Csináltam néhány butaságot, de emberileg érett lettem. Egy nagyon csendes és vidám srácnak tartom magam, aki szeret viccelődni. Szeretek otthon maradni a családommal és a kutyáimmal. Madridban nagyon sok kritikát és támadást kaptam. Számomra ez fontos tapasztalat volt.” – tette hozzá.

Hernández a szezonban eddig 5 tétmeccsen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a Milanban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS