Jobb lett volna inkább edzeni

Edzőmeccsnek is gyenge mérkőzésen 56-7-re nyert a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a Várnában zajló B csoportos Európa-bajnokságon. A társulatra hasonló „izgalmakat” ígérő találkozó vár Koszovó ellen kedden délután négytől.

reb Örményország ellen kezdték meg szereplésüket az ifjúsági fiú kézilabdázók Bulgáriában, ahol az a tét: kivívja-e a helyét a kontinens legjobb 16 csapata között a magyar válogatott.

kezilabda_fiu_ifik

Ötven góllal nyert a csapat Örményország ellen

Ugyan öt mérkőzés még hátravan, az első alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy Imre Vilmos együttesének garantáltan nem Európa második vonalában van a helye. Nem tudunk érdemi információt mondani a mérkőzésről azon túl, hogy Uros Borzasék 56-7-re nyertek a „rivális” ellen.

Edzőmérkőzésnek sem tette meg a meccs, amelyen a szövetségi edző bátran pályára küldhetett mindenkit, akit csak akart, s nyugodtan koncentrálhatott a formába hozás utolsó simításaira s az egyes játékelemek gyakoroltatására. A találkozó legjobb magyarjának Rozner Kevint választották.

„Szakmailag nem lehet elemezni a meccset, sokat elmond az ellenfél erejéről, hogy nagyjából harminc gólt szereztünk lerohanásból, egy jó edzéssel talán előbbre tartanánk – nyitotta értékelését Imre Vilmos szövetségi edző. – Próbáltuk megtisztelni az ellenfelet, és végig koncentráltan játszani, persze ilyen nagy különbség mellett ez nem könnyű. Mindenki szerepelt, senki sem sérült meg, ennyit foglalkoztunk ezzel a mérkőzéssel, készülünk Koszovó ellen. Az övék már erősebb csapatnak látszik, de igazából ma tudjuk feltérképezni.”

A szakember elmondta, három éve épült, azaz modern és remek csarnokban lépnek pályára, amelyben a kézilabdától a jégkorongon át a műugrásig minden sportág megtalálható, edzőkomplexum. A mezőnyjátékosoknak zavaró, hogy az egyik kapu mögött óriási üvegfalat látni, azon túl pedig erdős részt, de nem sok szót vesztegetett rá, hiszen minden együttesnek egyformák a körülmények.

FIÚ IFJÚSÁGI B CSOPORTOS KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA
MAGYARORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG 57-7 (28-5)
Játékvezetők: Mertinian, Szyrpisziosz (görögök)
A magyar csapat további menetrendje
Augusztus 16. 16.00 Magyarország–Koszovó
Augusztus 17. 14.00 Magyarország–Ciprus
Augusztus 19. 18.00 Magyarország–Ukrajna
Augusztus 20. 18.00 Magyarország– Macedónia
Augusztus 21. helyosztók

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS