Jogi következményei lehetnek a RB távozásának

F1

2015. október 20. kedd, 12:28

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Erre utalt Bernie Ecclestone a minap adott interjújában: az F1 nagyura szerint a Red Bullnak kötelessége lett volna már a sporttal kötött szerződésekor gondoskodnia arról, hogy legyen motorjuk.

Továbbra is a Red Bull két csapatának sorsa jelenti az egyik legfőbb beszédtémát a Formula-1-es paddockban. Az energiaitalosok korábban úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben nem kapnak versenyképes motort, kiszállnak a száguldó cirkuszból. Egyelőre úgy tűnik, sem a Mercedes, sem a Ferrari nem adna szívesen erőforrást a 2010 és 2013 között minden világbajnoki címet begyűjtő istállónak, míg a Honda egyáltalán nem is volt opció számukra. A legfrissebb hírek szerint a Red Bull már nyitott lenne arra, hogy rendezzék a soraikat a Renault-val, a francia gyártó szerint azonban erre vajmi kevés esély van.

Ecclestone_Horner_DPPI

Ha viszont tényleg a távozás mellett dönt a Red Bull, azt nem tehetik meg mindenféle következmények nélkül. Az alakulatnak ugyanis 2020-ig érvényes szerződése van arról, hogy szerepelnie kell a sorozatban, Bernie Ecclestone pedig egyértelművé tette, hogy hajlandó jogi lépéseket tenni annak érdekében, hogy indulásra kötelezze őket:

„A Red Bull azt mondaná a bíróságon, hogy „igen, vannak kötelezettségeink, végre is hajtanánk őket, de nincs motorunk”. Erre az én érvem az lenne, hogy aláírták a szerződést, miszerint rajthoz fognak állni. Biztosra kellett volna menniük a kontraktus aláírásakor, hogy lesz motorjuk. Ezt kellett volna elérnie a csapatnak” – nyilatkozta az F1 első embere a The Independent hasábjain.

Forrás: www.formula.hu – RSS