Pusztai Liza – bizonyítottan – még mindig csak tizennégy éves. Ilyen fiatalon készül az első világbajnokságára is. Igaz, immár a női kardvívás egyéni és csapat Európa-bajnokaként. Különösképpen nem izgul az eddigi legnagyobb vizsgája előtt. Azt mondja, egyedül az a célja, hogy jól vívjon. Mert az a legfontosabb. A kadetviadalt követő juniorversenyen már valóságos „nénik” lesznek az ellenfelei.
Szekeres István • Saját újságírói gyakorlatomból is tudom, hogy nagyon fiatal, mondhatni gyerek sportolóval interjút készíteni csak nagyon elővigyázatosan szabad. Mert még az is előfordulhat, hogy zavarában, izgalmában mást mond, mint amit gondol. Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus honlapunk decemberi utánpótlás-konferenciáján – ezt a témát feszegetve – azt mondta: szerencsés, ha az interjún részt vesz az edző, a szülő, mert a jelenléte biztonságot ad a gyermeknek, és szükség esetén ki is tudja segíteni.
Az interjú szereplője és két vendége; a fotó persze nem akkor készült
Amikor A hét interjújának alanyául a tizennégy éves Pusztai Lizát választottam, szem előtt tartottam a jótanácsot, nem mintha attól tartottam volna, hogy a gyermeki életkora kora ellenére „felnőttesen” vívó leány ne lenne egyenrangú beszélgetőpartner. A kérésemre szívesen volt jelen az interjú készítése közben a BVSC-Zugló két szakembere, Bódy István mesteredző és a fia, Benjámin, aki lényegében Liza személyi edzője.
Sportban tájékozott ismerősöm szegezte nekem a kérdést nemrég: már régóta olvas Pusztai Liza sikereiről, de hogy lehet az, hogy a kezdetektől máig tizennégy évesnek tüntetik fel? Lesz az a lány valaha is tizenöt? Igaz, ami igaz, régóta szerepel a neve. Egészen pontosan október 25. óta, amikor a lengyelországi Sosnowiecben a korosztályhoz képest elképesztően fiatal versenyző ötödik lett a junior női kard Világ Kupa-versenyén.
Azóta a kadet korosztályban egyéniben és csapatban is Európa-bajnok lett.
Noha komoly interjúban ilyen kérdést csak kivételes esetben tesznek fel, fontosnak tartottam kivételt. Azzal kezdtem
– Pontosan mikor is születtél?
– 2001. május 11-én.
– Tehát április másodikán, amikor a kadet-világbajnokságon a leánykardozók versenye zajlik, még mindig tizennégy leszel…
– Így igaz.
– Hova születtél Budapesten?
– A Ferencvárosba.
– Onnan azért Zugló, ahol vívsz, elég messze van…
– Nem vészes. Egyébként anyukám tanácsára kezdtem vívni, mégpedig az az UTÉ-ben, és azonnal nagyon megtetszett. Edzésre nem Újpestre kellett járni, hanem a hatodik kerületi Király utcába, ott az UTE vívóterme. Onnan jöttünk át Bódy mesterékkel a BVSC-be.
– Suliba hova jársz?
– A Városligeti Két Tannyelvű Általános Iskolába, az viszont közel van Zuglóhoz.
– Nyolcadikos vagy. Fontos, hogy melyik osztályban, a-ban, b-ben?
– Nem fontos.
– Vannak sportoló osztálytársaid?
– Van pólós, karatés.
Három magyar érmes a kadet Eb-n, középen Liza, a bajnok
– Jól érzem, hogy a pajtásaid inkább a szakosztályból kerültek ki?
– Igen, itt mindenkivel jól megvagyunk.
– A szabadidőtök egy részét is együtt töltitek? És mivel?
– Beszélgetünk mindenféléről. Persze, vívásról is.
– Mire van szükség a sikerekhez a kardban?
– Elsősorban a koncentrációra, azzal együtt technikai tudásra és gyorsaságra. És persze az ellenfélből való felkészülésre, s abban az edzőim segítenek.
– Nagyon fiatalon jutottál el világversenyre, Európa-bajnokságra, Újvidékre. Nem éreztél magadban nyomást emiatt?
– Nem ért váratlanul, mert a rangsorban már nagyon korán olyan helyen álltam, hogy biztosra lehetett venni az indulásomat. Másrészt pedig szinte minden ellenfelemet ismertem a korábbi versenyekről. Az viszont új és szokatlan volt, hogy az összes szakág együtt szerepelt, ráadásul sok volt a néző és hangos a biztatás.
– Amikor megnyerted a kadetegyénit, jött még a csapatverseny is. Hallottál arról, hogy a világversenyek egyéni győztesei a csapatküzdelmekben gyakran szerepelenk gyengébben?
– Érezni éreztem, mert az oroszok elleni első asszóm 0-5-re elment, de aztán helyreállt minden.
(Az interjú végeztével Bódy István mesteredző ennek apropóján fejtette ki, hogy Lizát a pillanatnyi kudarc nem bénítja meg, hanem elszántabbá teszi. A csapat Eb-n +17-es mutatója is akadt, amely szinte páratlan teljesítmény, a döntőben, a franciák ellen pedig az ő 7-2-es győzelme jelentette a fordulópontot. Olyannyira, hogy attól kezdve már zsebben volt a meccs.)
– Van valamilyen kabalád?
– Egy maci. A többiektől kaptam az Európa-bajnokság előtt.
– Miben rejlik a varázsereje?
– Az titok.
– Magaddal viszed a pástra is?
– Nem, a táskámban várakozik.
(Az interjú végeztével a fiatal mester, Benjámin idézte fel, hogy azt a bizonyos macit látta ő már a nézőtéren izguló mama kezében.)
– Vívtál Pozdnyakova ellen?
– Nem, mert amikor betették az orosz csapatba, én már túlvoltam az utolsó asszómon.
– Azt viszont tudod, hogy az édesapja, Sztanyiszlav Pozdnyakov volt minden idők egyik legnagyobb kardozója, egyebek között kétszeres egyéni olimpiai bajnok?
– Igen, tudom.
– Nézed a felnőtt férfikardozók versenyeit?
– Persze. Láttam a Gerevich–Kovács–Kárpáti-versenyt, és figyeltem a válogatókat is.
– Mit tudnak a legnagyobbak?
– Mindent, ráadásul mindent gyorsabban csinálnak.
– Próbálod követni őket?
– Csak őket érdemes.
– Néhány nap múlva útra keltek a franciaországi korosztályos világbajnokságra. Most sem érzel belső feszültséget?
– Csak kicsit. Hiszen a kadetversenyen nagyjából az a mezőny indul, amelyik az Eb-n, leszámítva néhány erős amerikait.
– És a nálad öt-hat évvel idősebb, junior „nénikkel” való találkozás sem zavar?
– Nagyjából őket is ismerem.
– És ha ott netán kellemetlen vereség ér?
– Azt is elviselem, ha különben jól vívok. Mert nekem a jó vívás a legfontosabb.
