Jön a bivalyerős szombathelyi utánpótlás torna!

omwutanpotlastorna2016

Az U18-as korosztály legerősebb vízilabda-válogatottjai csapnak össze augusztus 12-14. között a szombathelyi Tófürdő nagymedencéjében az I. OMV nemzetközi kupa keretében.

omwutanpotlastorna2016

Amint Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány az eseményt felvezető keddi, szombathelyi sajtótájékoztatón elmondta, a magyarok mellett az ausztrál, a horvát és az olasz korosztályos csapat szerepel a viadalon.

Kiemelte: a torna kiváló felkészülési lehetőséget jelent az augusztus 26-án rajtoló U18-as montenegrói vb-re. Hozzátette: a magas színvonalú, nemzetközileg is elismert, kiváló hírnévnek örvendő rendezvényen a világ utánpótlás élvonala akár nagyobb számban is képviseltetné magát.

Horkai hangsúlyozta, hogy már Szombathelyen is az új szabályrendszer szerint, kisebb pályán, 5+1 fővel állnak fel a csapatok, ami az eddigitől eltérő felkészülést igényel.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, óriási rangot jelent a városnak, hogy a világ legjobb utánpótlás válogatottjai vendégeskednek Szombathelyen. Ennek köszönhetően az egyik legsikeresebb magyar csapatsportág is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mivel a szombathelyi vízilabdaklub a legdinamikusabban fejlődő hazai utánpótlás-képző bázis.

Az elmúlt négy évben a Savaria nemzetközi junior vízilabdatorna nevet viselte a sportesemény, így az idei kupa valójában már az ötödik lesz a sorban. A mostani az első, hogy nem csak európai csapatok, hanem a sportvilág elitjébe tartozó ausztrálok is képviseltetik magukat, mivel a világversenyekre készülő ifjúsági csapatok egyik fontos felkészülési állomása a torna.

A tornára a belépés ingyenes lesz a Tófürdő vendégeinek, valamint azoknak is, akik csak a mérkőzésekre kíváncsiak.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS