Jön a fedettpályás döntő

A 2017-2018-as fedettpályás szezon legrangosabb nemzeti versenye kezdődik holnap a Nemzeti Ünnepünkön. A négynapos verseny a tavalyi hortobágyi kitérő után, ismét visszakerült a felújított Tattersallban.

25299021 1282596678506565 7054993660517911757 n

A tenyészversenyhez hasonlóan a lovak, most is három kategóriában versenyeznek, az 5, 6 éves és utánpótlás (7,8 éves) lovak döntői már szombaton megrendezésre kerülnek. A szabadtéri országos bajnokság után, a lovasok fedettpályán is gyermek, ifjúsági, fiatal lovas, amatőr és felnőtt kategóriákban állnak starthoz. A legnépesebb mezőny az amatőröknél gyűlt össze, közel nyolcvan kvalifikálódott páros adta le nevezését. Ötvenegy páros lovagol majd a felnőtt kategória egy millió forintos nyereményért. Az indulók között több korábbi győztes is nyeregbe száll, Czékus Zoltán, Sándor Balázs, Szuhai Gyula, Técsy Attila és a címvédő, Horváth Balázs ismét a győzelemért lovagol.

Vasárnap a kb. 16.30 órakor kezdődő 140 cm-es felnőtt döntő után fog kiderülni, hogy a győztesek rangos névsora 2018-ban kivel folytatódik.

25396038 1282596608506572 5371816261873221068 n

A verseny start-és eredménylistái: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9615

A verseny élőben nézhető: www.riderline.net

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS