Jön a huszonkilencedik Gróf Széchenyi

A Nemzeti Lovarda, közel ezer startos, régiós és nemzeti versennyel már le is zárta a hazai szezont a közelgő felújítása miatt. Csütörtöktől vasárnapig azonban egy másik szezont indít, hiszen az év első, nemzetközi magyar díjugrató versenye veszi kezdetét a Tattersall falai között, a Gróf Széchenyi István Emlékverseny. A verseny története korábban még a fedett csarnokban kezdődött, de már régóta a szabadban rendezik az eseményt a hazai és a térség legjobb díjugratói számára.  Lesz versenyszám a fiatal lovaknak, utánpótlás lovasoknak, kiskör, középkör és a legmagasabb akadályokkal a nagykör. A 145 cm-es, harmincezer eurós összdíjazású Nagydíj a tervek szerint vasárnap délután veszi kezdetét, több korábbi győztessel. A rendezőség péntek este egy zenés partival, míg szombaton az Európa-bajnokságon győzelemmel kezdő, magyar futball válogatott következő mérkőzésének közvetítésével vár mindenkit nagy szeretettel!

széchenyi

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS