Jön az olimpia utáni első válogatott megmérettetés

szerbiavilagligagyoztes2016

Nem sokkal az olimpia után, néhány változással, itt van a világliga első fordulója.  

szerbiavilagligagyoztes2016

Ismét Szerbia lesz a sorozat győztese?

Ma este elindul a világliga európai selejtezője. Az idei sorozatból a nagyok közül, a magyar mellett, a montenegrói és a spanyol válogatott is hiányzik majd. Sőt, furcsa módon a török válogatott előbb benevezett, majd visszamondta a részvételt. Így tizenegy csapat döntött úgy, hogy megküzd a Szuperdöntőért. Természetesen a szerbek, a horvátok és az olaszok is ott vannak a csoportokban. A C-jelű négyesben mindig lesz egy szabadnapos, most éppen a taljánok lesznek azok.

Már az első forduló izgalmasnak ígérkezik, például az olimpiai ezüstérmes horvátok, a görögöket látják vendégül. De a A szlovák-német és a holland-francia meccs sem lesz lefutott. A grúzok az oroszokat, míg a szerbek a románokat fogadják.

A csoportokból az első helyezett csapat jut tovább. a Szuperdöntő helyszínét később jelölik ki.

A Világliga európai selejtezőcsoportjának mezőnye: 

A-csoport: Szerbia, Románia, Szlovákia, Németország

B-csoport: Hollandia, Horvátország, Franciaország, Görögország

C-csoport: Grúzia, Olaszország, Oroszország

1. forduló: 2016. november 15.:
A-csoport: Szlovákia–Németország, Románia–Szerbia
B-csoport: Horvátország–Görögország, Hollandia–Franciaország
C-csoport: Grúzia–Oroszország (Olaszország szabadnapos)

2. forduló: 2016. december 6.:
A csoport: Románia–Szlovákia, Németország–Szerbia
B csoport: Görögország–Hollandia, Franciaország–Horvátország
C csoport:  Olaszország–Oroszország

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS