Jön az ország legnagyobb sportos agrármegmozdulása

Szeptember 11-én megrendezik a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. A tatai rendezvényen nyolc sportágban versenyezhetnek az agráriumban dolgozók.

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint 6-700-an neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

A rendezvénynek idén két fővédnöke van. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök lesz dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

 „Sajnos a koronavírus miatt tavaly elmaradt a rendezvény, de ebben az évben is igyekszünk minden korosztálynak aktív programokat kínálni szeptember 11-én. A helyszín ezúttal is Tata lesz, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.” – mondta Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnökök:

Dr. Nagy István, agrárminiszter

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere