José Sosa és Pasalic is kezdhet a Crotone ellen

A várakozások szerint José Sosa mellett Mario Pasalic is kezdőként léphet pályára a hétvégén a Crotone ellen, míg Giacomo Bonaventura sérülés miatt biztosan kihagyja a találkozót.

A rossoneri vasárnap délben, 12:30-kor fogadja az újonc Crotone együttesét a Serie A 15. fordulójában.

Sérülés miatt nem állhat Vincenzo Montella rendelkezésére Bonaventura, aki az előző fordulóban izomsérülést szedett össze. A Sky és a La Gazzetta dello Sport egybehangzó jelentései szerint Locatelli mellett Pasalic az első perctől kezdve a pályán lehet, akár csak Sosa. Eközben Kuckát egy meccsre szóló eltiltás fenyegeti, amennyiben a következő meccsen sárga lapot kap. Úgy tűnik, hogy Montella nem akarja megkockáztatni a játékát, hiszen egy héttel később a piros-feketék a Romával játszanak rangadót.

José Sosa a nyáron csatlakozott a Milanhoz a Besiktastól mintegy 7,5 millió euróért, de eddig keveset játszott és körülbelül 230 percet töltött a pályán.

Ami a támadósort illeti: az Empoli ellen duplázó Gianluca Lapadula kezdeni fog, míg a sérülésből lábadozó Carlos Bacca vélhetően csere lesz. A támadó-szekció jobb oldalán Suso fog szerepelni, a bal oldalra pedig visszatér Niang.

Várható kezdőcsapat a Crotone ellen a Gazzetta szerint:

Donnarumma
Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio
José Sosa, Locatelli, Pasalic
Suso, Lapadula, Niang.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS