Jövő évi szabályváltozások a WRC-ben

Jövő évi szabályváltozások a WRC-ben

Szép lassan szivárognak a hírek a jövő évi változásokról, ami a WRC-t illeti. A csapatok és a promóter folyamatosan tárgyalnak egymással, noha nem mindig nagy az egyetértés, hogy mi lenne jó a sorozatnak. Nincs nagy véleménykülönbség abban a tekintetben, hogy a topkategóriában a költségek növekedését nem szabad megengedni, így már biztosra vehető, hogy 2016-ig a jelenlegi WRC-ket látjuk majd a világbajnoki futamokon, hibrid autókkal legkorábban 2017-ben találkozhatunk. A technikai szabályok befagyasztása ellenére, azért lesz lehetősége fejleszeni a csapatoknak, de semmiképpen nem számíthatunk hatalmas változásokra.

– Jövőre a kétautós (gyári) csapatok hat karosszériát használhatnak majd. Idén még nyolc volt szabályos, a Wales Rally GB-n Dani Sordo azért kapott már a verseny előtt öt perc büntetést, mert a Citroen egy kilencedik karosszériával érkezett meg a verseny gépátvételére. A motorok számának tekintetében nem lesz változás, ahogy idén, úgy jövőre is három motor tartozik majd egy adott rajtszámhoz.
– 2014 végétől nem használható semmilyen R4-es autó (Mitsubishi Lancer, Subaru Impreza) európai versenyeken, de a lejárt homologizációjú technikákkal Afrikában és Ázsiában még egy évig lehet versenyezni. Az S2000-es és RRC autók versenyezhetnek, de semmilyen új fejlesztés nem készül majd hozzájuk.
– Az FIA támogatja, hogy az RGT (GT autók) kategória fejlődését. Akár privát csapatok is homologizálhatnak ilyen kategóriájú versenyautókat, nincs szükség arra, hogy egy autógyár tegye meg ezt. Jelen pillanatban egyetlen csapat sem jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel.
– Végül az is nyilvánosságra került, hogy sem a Peugeot 208 R5, sem pedig a Citroen DS3 R5 homologizációjához szükséges dokumentumai nem érkeztek meg időben a nemzetközi szövetséghez, így egészen biztos, hogy egyik fent említett autó sem versenyezhet januárban. Évente négy homologizációs dátum van, a következő lehetséges időpont 2014 március 1.

A sportszabályok tekintetében is akadnak fontos változások.

– 2014-ben a gyári csapatoknak már nem kell megnevezniük egyetlen pilótát sem, akit valamennyi WRC futamra neveznek. Idén például ez segíthette Mikko Hirvonent abban, hogy nem kellett kihagynia egy versenyt sem – mint például Dani Sordonak -, a Citroen ugyanis őt jelölte első számú pilótának és csak sérülés, betegség vagy más nagyon alapos indokkal alátámasztott esetben lehetett volna kihagyni a csapatból.
Minden WRC futam rajtceremóniája csütörtökön kerül megrendezésre, az érdemi verseny pedig pénteken, szombaton és vasárnap zajlik majd.
– Minden versenyen az utolsó gyorsasági szakasz lesz a Power Stage, amelyet vasárnap kora délutáni időpontban kell megrendezni.
Éves rajtszámot csak a P1-es pilóták kapnak, P2-es és P3-as liszensszel rendelkező versenyzők minden versenyen a bajnokság aktuális állásának megfelelően kapnak rajtszámot. Ez a WRC2 és a WRC3 mezőnyét érinti, ahol az elmúlt években megszokott volt a fix rajtszám.
Eltűnik a kvalifikációs szakasz a versenyekről. A WRC futamok első és második napján a bajnokság állásának megfelelő rajtsorrend szerint rajtolnak, míg az utolsó (harmadik) napon a második nap végeredménye alapján, fordított sorrendben rajtolhatnak a versenyzők.
– Jövőre már a WRC2 és a WRC3 mezőnyének pilótái is két perces időközökkel rajtolnak majd az eddigi egy perc helyett.
– A Rally 2 (régebben superally) szabály szerint minden kihagyott gyorsasági szakasz után hét perc időbüntetést kap az újra rajtoló páros az eddigi öt perc helyett.

Természetesen ezek a változások akkor tekinthetők véglegesnek, ha a Motorsport Világtanács is jóváhagyta valamennyit.

Fotó: WRC facebook

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: