Juhász István megbírálta Chema Rodriguezt

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 31-22-re győzött Izrael ellen Tatabányán a világbajnoki selejtező visszavágóján, ezzel összesítésben tízgólos különbséggel kijutott a jövő évi, lengyel–svéd közös rendezésű világbajnokságra. Ám  Chema Rodríguez szövetségi kapitány mégis bírálatot kapott – írja az nso.hu.

Juhász István, fotó:Mezőkövesd KC

Juhász István, az MKSZ sportakadémiai központjának igazgatója volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. A szakember a férfiválogatott Izrael elleni vb-selejtezője kapcsán elmondta, több lehetőséget adott volna Ligetvári Patriknak, a Telekom Veszprém átlövőjének. A nemzeti csapattól a 2024-es párizsi olimpián komoly eredményt vár, a női válogatottól pedig 2028-ban várható a nagy ugrás.

– Ha a két meccsről együttesen beszélünk, akkor azért van még munka a válogatottal. Voltak ugyan hiányzók, de ez lehetőséget adott olyan játékosoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek – mondta el Juhász István az Izrael elleni vb-selejtezős párharcról, kiemelte a beálló Topic Petar mellett Hanusz Egon irányítójátékát is.

Majd Juhász István kritikai észrevételt is tett, amivel nincs egyedül:

Ligetvári Patrik mellőzését én sem értem, hiszen a második félidőben lehetőség lett volna rövid oldalon cserélni. Ahogy én láttam, és beszélgettem a szövetségi kapitánnyal, ez az izraeli válogatott egy rettentő gyors csapat volt. Ő nem szeretett volna kettőt cserélni, s ebben az összeállításban egy cserét tudott végrehajtani, viszont az utolsó öt-hat percben már Patrik is pályára került. Rosta Miklós esetében értem, miért nem kapott több lehetőséget, de Ligetvári Patriknak legalább védekezésben több lehetőséget adtam volna. Az edzőt az eredmények minősítik, a válogatott ott lesz a világbajnokságon, ettől kezdve a következő mérkőzés egy új fejezet, mindenki bizonyíthatja, hogy oda való ebbe a csapatba.

(nemzetisport.hu)