A Videoton FC védője jövő kedden utoljára lép pályára címeres mezben.
Két nappal az Andorra elleni vb-selejtezőt követően játssza idei utolsó mérkőzését a magyar válogatott, Király Gábor és Juhász Roland búcsújátékán a svédeket fogadjuk felkészülési meccsen a Groupama Arénában.
A november 15-i mérkőzés kettős célt szolgál: miközben nagyszerű lehetőség a fiataloknak arra, hogy bizonyítsanak a válogatottban, lehetőséget ad arra is, hogy a nemzeti csapat elmúlt bő egy évtizedének két meghatározó alakja, Király Gábor és Juhász Roland a pályán búcsúzhassanak el a nemzeti csapattól.
Juhász Roland hétfőn délután ott volt Telkiben, a válogatott felkészülésének helyszínén, de egyelőre csak vendégként járt az edzőtáborban, ugyanis az egyik főszereplője volt annak a sajtótájékoztatónak, amely az OTP és az MLSZ új kezdeményezését, a Bozsik Bajnokok programot mutatta be.
– Furcsa volt civilben bejönni a telki edzőközpontba, és látni, hogy a többiek már nagy erőkkel készülnek a soros mérkőzésre. Köszönettel tartozom azért, hogy ilyen formában búcsúzhatok el a válogatottól és a közönségtől, és újra átélhetem, milyen nagyszerű érzés pályára lépni a nemzeti csapatban. Minden egyes válogatott mérkőzésre nagy odaadással készültem, és most sem lesz ez másként, mégis különleges este vár rám, hiszen ez lesz az utolsó fellépésem címeres mezben. Egy korszak lezárul most az életemben, biztos vagyok benne, hogy szép emlék lesz a búcsú – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón Juhász.
A Videoton FC védője jelenleg a klubjával készül, és egy nappal a svédek elleni meccs előtt csatlakozik a válogatott keretéhez, csakúgy, mint Király Gábor.
– Válogatott szinten nincs barátságos mérkőzés, a svédek elleni összecsapásra is úgy készülök, mint egy tétmeccsre, még ha részben a búcsúzásról is szól majd a találkozó. Kevés meccset játszhat a nemzeti csapat egy évben, ezért minden találkozó nagyon fontos a felkészülés szempontjából – így a klubjában jelenleg középpályást játszó labdarúgó.
A Vidiben új poszton, a középpályán szereplő Juhász arra a kérdésre, hogy megbánta-e már a válogatottól való visszavonulást, tréfásan azt felelte: csak védőként vonult vissza, középpályásként még nem.
– Több hónapos gondolkozás előzte meg a döntést, és nem bántam meg, hogy így határoztam – fordította komolyra a szót a 94-szeres válogatott futballista. – Harminchárom évesen eljött az idő, amikor meg kellett hoznom ezt a döntést. Az idei Európa-bajnokság csodálatos élményt adott, már ezért megérte futballozni, úgy éreztem, és most is úgy érzem, ez a tökéletes pillanat arra, hogy elbúcsúzzak a válogatottól – fogalmazott Juhász Roland.
Jegyinformációk a Svédország elleni, november 15-i mérkőzésre:
A magyar válogatott két nappal utolsó idei vb-selejtezője, az Andorra elleni, november 13-i mérkőzés után a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A találkozó nemcsak a felkészülés, a fiatalok kipróbálása miatt fontos, ezen az összecsapáson játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is. A svédek elleni találkozóra november 4-én, pénteken kezdődött meg a jegyek árusítása – a Szurkolói Klub tagjainak, a szurkolói kártyával rendelkezőknek és a kártya nélkül vásárlóknak egyaránt.
A belépők ára éppen fele a tétmérkőzésekre érvényes jegyáraknak, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért lehet megvásárolni a jegyeket. A vb-selejtezőkön bevezetett kedvezmények erre a mérkőzésre is érvényesek, vagyis a Szurkolói Klub tagjai 15-25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a belépőkhöz.
Szurkolói kártya nélkül továbbra is kizárólag személyesen lehet jegyet vásárolni, kizárólag saját részre, személyazonosságot igazoló dokumentum bemutatása mellett, Budapesten a Ticket Express Bálnában és a Ticket Express Syma-csarnokban található irodáiban, valamint a ZTE FC és a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein.
Külföldi állampolgárok – kivéve a svéd szurkolókat – utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, amit a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetnek belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A svéd szurkolók A Ticket Express budapesti irodáiban válthatnak jegyeket nyitva tartási időben.
Budapesti TEX-jegyirodák:
TEX Bálna (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.)
Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00, Szo: 11.00-15.00
TEX Syma (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)
Nyitva tartás: H-P: 09.00-17.00 (Ebédszünet: 13.00-13.30 között)