Júliusban Szarajevóban rendezik a DiaEuro – Nemzetközi Diabétesz Futsal-bajnokságot

2015-ben kiválóan szerepelt a magyar cukorbeteg válogatott, és a korábbi ezüstéremhez hasonlóan a második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal Európa-bajnokságon. Ezúttal Szarajevóban rendezik az eseményt, melyre a magyar csapat folyamatosan várja a tehetséges játékosok jelentkezését, hogy az együttes idén is sikeresen szerepelhessen a megmérettetésen. Felső korhatár nincs, az alsó korhatár 18 év, 1-es és 2-es típusú cukorbetegek egyaránt jelentkezhetnek.

A futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel küzd a győzelemért. Ennek szellemében hívta életre az Ukrán Diabetes Szövetség (UDF) a DiaEuro labdarúgó-bajnokságot 2012-ben, amin az első évben 8 ország csapata vett részt. Zadarban, Horvátországban már 12 ország – köztük Magyarország – részvételével került megrendezésre 2013-ban, Balatonfüreden 2014-ben már 14, tavaly Kolozsváron pedig 16 nemzet mérte össze erejét a pályán. A program célja pozitív példát mutatni mindenkinek – elsősorban a cukorbetegséggel élőknek –, hangsúlyozni a tudatos életmód és a hátrányos megkülönböztetés csökkentésének fontosságát. Sokan nem tudják, de a szakemberek már 10 százalék fölé teszik a Magyarországon cukorbetegséggel, vagy annak előállapotával élők számát. A DiaEuro olyan jelentőséggel bíró nemzetközi esemény, amely egyesíti a versengést az örömmel és az oktatással.

A csapatot a jelentkező cukorbeteg focistákból a szakmai vezetést ellátó Hevesi Tamás pro licenszes edző – aki maga is diabéteszes – állítja minden évben össze. A Horvátországban debütáló csapat 2013-ban Európa legjobbja lett, a torna legjobb játékosának a hat gólt szerző magyar játékost, Czernai Gábort választották meg. Az Európa-bajnokság részletes krónikája megtalálható a Diabetes weboldalán: www.diabetes.hu/diaeuro2013/kronika

A korábbi eredménynek köszönhetően 2014-ben Magyarország Balatonfüreden, szeptember 1–5. között rendezte a cukorbeteg labdarúgó Európa-bajnokságot már 14 ország részvételével, a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai támogatásával. A magyar csapat a II. helyen végzett. 2015-ben ismét kiválóan szerepelt a magyar cukorbeteg válogatott, és a korábbi ezüstéremhez hasonlóan a második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal Európa-bajnokságon. A magyar csapat az egyetlen, aki az elmúlt három évben mindig döntőbe jutott, miközben a bajnokságon induló csapatok száma megduplázódott. Részletes eredmények, beszámoló: www.diabetes.hu/diaeuro/2015 és diaeuro.org

DiaEuro 2016 Július 24–31., Szarajevó

A magyar csapat folyamatosan várja a tehetséges játékosok jelentkezését, hogy a magyar csapat idén is sikeresen szerepelhessen a megmérettetésen. Felső korhatár nincs, az alsó korhatár 18 év, 1-es és 2-es típusú cukorbetegek egyaránt jelentkezhetnek. Jelentkezni a www.diabetes.hu/diaeuro weboldalon keresztül lehetséges az adatok megadásával, majd az orvosi papírok kitöltésével. A csapatválogatóra a szervezők terve szerint 2016. március végén kerül sor.

Szervezőbizottság

A Nemzetközi Szervezőbizottság tagjai a korábbi részt vevő országok (Belgium, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Üzbegisztán) delegáltjai. Az eseményt a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabetes Federation) támogatja. A magyar csapat szervezését a DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület végzi a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai támogatásával.

Jelentkezés játékosnak

www.diabetes.hu/diaeuro Bővebb információ, kapcsolat:
DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület, Béki János titkár Tel.: +36-20-978-6834, E-mail: diaeuro2014@diaeuro.org

Forrás: www.mlsz.hu – RSS