Junior nemzetközi röplabda torna Kecskeméten

image

Ebben az évben a Magyar Röplabda Szövetség elnökének, Tóth Tamásnak a javaslatára a Közép-Európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) Junior korosztályban is megrendezi nemzetközi röplabda tornáját, azaz a MEVZA tornát, párhuzamosan a Mariborban ugyanebben az időben zajló ifjúsági eseménnyel.

A versenynek idén Kecskemét ad otthont, ahol a két ünnep között (2011. december 28-30-ig) öt ország, Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria és Magyarország csapatai lépnek pályára.
Az eseményt két helyszínen élvezhetik az érdeklődők. A férfi csapatok mérkőzései a GAMF sportcsarnokban (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.), a női összecsapások pedig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában lesznek (6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.).
Milyen eredményre számít a két junior válogatott vezetője?
Buzek László a férfi junior válogatott vezetője: „Olyan formában lesznek a gyerekek, amilyenben a klubcsapatukban, a bajnokságban. Legutoljára október végén voltunk egy nagyobb edzőtáborban együtt, ahol megpróbáltuk felmérni éppen hol tartanak. Természetesen tisztességes helytállást várok tőlük. Lemegyünk 27-én, edzünk egyet, másnap pedig mérkőzések. Nagyon remélem, hogy jól fognak teljesíteni.”
Németh Lajos a női junior válogatott vezetője: Azt mindenképpen elvárom, hogy hazai pályán olyan teljesítményt nyújtsanak főleg hozzáállásban a lányok, ami abszolút elfogadható. Szeretném, ha az utolsó napon is játszanánk. Tudni kell, hogy egy nagyon erős torna lesz, mivel az ellenfeleink közül a csehek, a szlovákok és az osztrákok kint voltak az ifjúsági EB-n, a szlovákok VB-n is. Tizennégyen leszünk és vannak kérdőjelek a csapatban bizonyos posztokon, ezért ez a torna arra fog választ adni nekem, hogy tavasszal ki az, akire abszolút számíthatok.”