Junior világbajnokság – magyarok nélkül

Szeptember 4-9. között rendezik a junior úszó világbajnokságot az izraeli Netanjában, ezúttal a magyar csapat nélkül. Az elmúlt években ezen az eseményen a magyar úszók rendre az éremtáblázat első 5 helyén végeztek, ez idén biztosan nem lesz így. 

Prof. Dr. Sós Csaba, szövetségi kapitány szerint jó döntést hozott a magyar sportvezetés: “Nagyon egyszerű a távolmaradásunk indoka – az olimpiai felkészülésbe nem fér bele ez a junior vb. Ha most elmentek volna a junior világbajnokságra az utánpótlás korú úszóink, akkor az utazó csapat egy részének nem lett volna pihenője.”

Többek között Pádár Nikolett, Ábrahám Minna Lilla, Molnár Dóra ugyanis már nem csak a junior csapatban meghatározó versenyzők, hanem a felnőtt válogatottban is.  Fukuokában már láthattuk, hogy a 4x100m és a 4x200m női gyorsváltó alapját az előbbi három fiatal úszónk adja (hozzájuk csatlakozott Senánszky Petra (100-on), illetve az ugyancsak fiatal, de már nem junior Késely Ajna (200-on)).

A szezon végi kötelező pihenőt pedig nem lehet kihagyni – láthattuk ezt a román Popovici esetében is, hiszen a 100 gyorson világcsúcstartó úszó a tavalyi szezon után nem pihent, idén pedig meg sem tudta közelíteni legjobbját, sőt a vb-n egy érmet sem nyert.

Sós Csaba szerint mindenképpen meg kellett hozni ezt a döntést a juniorok egészsége és a jövőjük érdekében. Idén a junior Európa-bajnokságon, illetve az új korosztályos versenyen, az U23-as Európa-bajnokságon is jól szerepeltek ifjúsági és fiatal úszóink. Sőt, Belgrádban az ifi Eb-n az éremtábla második helyén zárt a magyar csapat, miután 9 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot nyertek a fiatalok.

“Ha az egész nyarat végig kellett volna úszniuk a junior versenyzőknek, szeptember közepétől kaptak volna 2-3 hét pihenőt, azonban ez pont egy felkészülési ciklus veszteséget jelentene. Nem beszélve arról, hogy a szeptemberi pihenő nem igazi pihenő, hiszen közben iskolába kell járniuk” – összegzett Sós Csaba.

Ami a jövőt illeti, október 20-22. között Világkupát rendeznek Budapesten, majd februárban világbajnokságot Dohában, és a jövő évi Európa-bajnokság időpontját még mindig nem tudjuk.

Magyar Úszó Szövetség