Június 17-én Budapesten vetélkednek az erős emberek

image Június 17-én a budapesti Ramada Aqua Worldben küzdenek meg egymással kilenc nemzet, köztük Magyarország erős emberei.

    Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a verseny egyben kvalifikációs lehetőség a világbajnokságra, a World Strongest Manre (a világ legerősebb embere).
    A Giants Live (óriások élőben) elnevezésű viadalra a magyarok mellett német, holland, finn, szlovák, szlovén, amerikai, brit és dél-afrikai versenyzők neveztek be, s az indulók hat különböző számban mérik össze erejüket, gyorsaságukat, állóképességüket és ügyességüket.
    Az esemény június 17-én 11 órakor, külső helyszínen, a Műcsarnok mellett kezdődik az első számmal, a buszhúzással, majd 15 órától a Ramada Aqua Worldben folytatódik. Az eredményhirdetésre várhatóan 17:45 órakor kerül majd sor.