Az első beszélgető partnerünk Rábai Dániel úr, akivel a Continental Automotive egymilliomodik legyártott start-stop rendszerének apropóján, a cégcsoport autóelektronikai fejlesztéseiről beszélünk, persze arról sem elfeledkezve, hogy az említett jubileumi darab, is itt készült a magyarországi gyárban…
Krajcsovics Sándor úrral a Toyota piaci helyzetéről, sikereiről, a 24 órás futamokon induló hibrid versenyautóról, és a márka újdonságairól beszélgetünk…
Kismartoni Péter, a Renault Hungária PR igazgatója, rendhagyó módon, nem egy új modellel gördül be az adásba, hanem egy rövid időutazásra meginvitálva a Jazzy hallgatóit, egy 30 esztendős Espace volánja mögött ülve mesél a múltról, az autó születéséről. Ebből az is kiderül, hogy ez az egyterű a Matra autógyár mérnökeinek gyermekeként került örökbefogadásra… Persze az adásból azt is megtudhatjuk, hogy az új széria már a rajtvonal közelében áll, hogy piacra lépve vihesse tovább a márka nagy egyterűjének történetét.
A Jazzy Streetre begördítjük a Range Rover Evoque, 2.2-es, kilencsebességes, 2014-es újdonságát… hogy milyen?… Jó!.. Mennyire? Nagyon… DE… és mégis? Igen!!
A hosszú hétvégére tekintettel egy rendhagyó befejezést kapott a műsor, így elugrunk Erdőbényére, ahol a rally szerelmesei pontosan tudják, hogy egy szenzációs gyorsasági szakasz is megbújik a szívet lelket melengető táj ölén, de mi most a hordókészítők ünnepére invitáljuk majd Önöket. Persze ez még nem is lenne annyira rendhagyó, így a Remington csapatának jópofa színes felmérésével és egy játékkal zárjuk a műsort… hiszen a BMW gyár designer csapata, már régóta együtt dolgozik a többek között borotvák gyártásában élenjáró céggel, így, na meg egy játékkal és nyereménnyel kapcsolódva a Jazzy Street autós környezetéhez…
Szóval a kedves hallgatókat ezen a hétvégén is várjuk a 90.9 Jazzy Rádió autós műsorába. A szokásos időpontban és frekvencián, azaz szombaton 09 és 10 óra között várja az autózás iránt érdeklődő hallgatókat a Jazzy Street műsorvezetője, Bögös Sándor és minden vendége. …ha kíváncsiak le ne maradjanak!
Az eredeti cikkhez kattintson ide!




