Juvnetus: érdeklődnek az MU száműzött szélsője iránt! – sajtóhír

Sajtórétesülések szerint a Manchester United keretéből kitett, az első csapat edéseit nem látogató Jadons Sancho játékjogát januárban szívesen megszerezné a Juventus együttese.

Mint ismert, a 23 esztendős játékos számára egészen biztosan nem úgy sikerült a klubváltás, ahogyan azt 2021 nyarán, a Borussia Dortmundtól való távozását követően tervezte: Sancho adós maradt a huzamos jó teljesítménnyel, formája látványosan visszaesett, mostanra pedig Erik ten Hag menedzserrel is összekülönbözött, mi több az angol válogatott keretéből is kikerült.

A szigetországi sportsajtóban általános vélekedés, hogy az MU januárban megválik majd Sanchótól, akit akár végleg, de akár kölcsön is készek elengedni.

Utóbbit igyekezhet kihasználni a Juventus együttese, amely Fabrizio Romano szerint az elmúlt napokban már érdeklődött mind Sanchp képviselőinél, mint a manchesteri klubnál a játékos helyzetéről.

Romano szerint a Juve januárban első körben kölcsönvenné a szélsőt, akit 2026 nyaráig köt szerződés a Manchester United együtteséhez.

Ahogyan Fabrizio Romano is fogalmaz, hivatalos megkeresésre még nem került sor,a Juve első körben ‘feltérképezni kívánta’ a Jadon Sancho körül kialakult helyzetet.

Egy biztos, valóban nehéz elképzelni, hogy a Sacho számára van visszaút a Manchester United első csapatába, különösen Erik ten Hag menedzseri irányítása alatt.

fociclub

A Juvnetus: érdeklődnek az MU száműzött szélsője iránt! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.