A zuglói Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör ma délutáni összejövetelére érdekes egyéniséget hívott meg Hencsei Pál, a klub elnöke. Kű Lajos (képünkön) látogat el az Őrnagy utcába; Puskás Ferenc után ő az egyetlen magyar labdarúgó, aki BEK-döntőben szerepelhetett.
Kű Lajos annak idején kegyvesztett lett a magyar labdarúgásban, egyszerűen száműzték a Vasasból. Előbb a Budapest I. osztályú Főtaxiba akarták -eldugni-, végül Grosics Gyula, a Volán SC akkori elnöke nagy nehezen elintézte, hogy az NB II-es közlekedésiekhez kerülhetett. Kű Lajos két és fél évvel később a belga Bruges játékosaként a BEK-döntőben játszhatott.
– Bizonyos dolgokat szóba mertem hozni, s ez akkoriban egyenlő volt az ember halálos ítéletével – meséli Kű Lajos. – Ha nincs Grosics Gyula, a negyedik osztályban aszalódhattam volna pályafutásom végéig. Végül 1977 januárjában sikerült Kecskeméten útlevelet kapnom: Szabadkán már vártak, onnan Svájcon keresztül kerültem Belgiumba.
– Mielőtt elsodornak az események, mondjon néhány szót a kezdetről is.
– Nyolcadikos koromban, az akkor még romos sóstói stadionban figyelt fel rám Csiszár István, Guszti bácsi. 1962-ben igazolt le a VTV, öt év múlva léptem először pályára NB I-es mérkőzésen.
– Egy év múlva pedig alig maradt le az 1968-as, mexikóvárosi olimpiáról.
– Végül itthon maradtam, s minden áron a Ferencvárosban akartam folytatni. Némi bonyodalmak után át is igazoltam – 1970. januárjában dr. Kalocsay Géza játszatott először a Fradiban, ahol mindjárt győztes gólt lőttem a Salgótarján ellen. 1972-ben a románok elleni harmadik Eb-meccsen debütáltam a válogatottban. Ott lehettem a müncheni olimpián is; a döntőben a lengyelek elleni vereséget máig sem felejthetem.
– A Vasas után jött a Volán, majd Belgium.
– Egy éves eltiltást kaptam, így csak 1978 elején igazolhatott le az FC Bruges, ahol az osztrák edző, Ernst Happel paprikának nevezett engem. A csapat a belga labdarúgás történetében először jutott el a BEK döntőjébe, ahol a Liverpoollal került szembe. A tévé jóvoltából ország-világ láthatta, hogy 68 percig pályán voltam, amit itthon az elvtársak roppant nehezen tudtak lenyelni. Engem még 0-0-nál cseréltek le, s bár 1-0-ra kikaptunk, alighanem ez volt életem legjelentősebb mérkőzése.
– 1980-ban Amerikába, a Buffalo Stallions gárdájához igazolt, majd Ausztriában, Eisenstadtban és Mönchhoffban játszott. 1997-ben költözött végleg haza.
– Az első időktől kezdve azon törtem a fejemet, hogyan lehetne a szétszaggatott Magyarországot a sport révén összefogni? Szereztem egy buszt, amellyel végigjártam Rákóczi Ferenc útját. A jelszavam az volt: fogjunk össze. A lehetőséget a -Kárpát medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság- életre hívása jelentette. Ehhez a hátteret az -Aranycsapat alapítvány- és a Ferencvárossal való együttműködés biztosította. Először csak labdarúgásban mérhették össze tudásukat a diákcsapatok, de legutóbb, Kőszegen már az asztalitenisz, a birkózás, a női kézilabda és a sakk is szerepelt a programban.
– Közben Ön elvégezte a TF-en a gazdasági- és sportmenedzser szakot.
– Ennél a diplománál sokkal többre tartom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia olyan nagyságok között tartott engem méltónak a Széchenyi-díjra, mint Wass Albert (posztumusz), Jókai Anna és Pitti Katalin.
