Kajak-kenu: Megszépülve várja a világot a Maty-ér

Hétfőn hivatalosan átadták a 450 millió forintból felújított Maty-éri olimpiai centrumot, amely az átalakított, megszépült céltoronnyal, a szinte teljesen kész lelátóval, az új vizesblokkal és katamaránokkal, valamint az akadálymentes motellel már készen áll a jövő heti kajakos, kenus világbajnokságra.

A régi 5-ös úton Röszke felé haladva, Szegedet elhagyva a körforgalom előtti lejtőtől kezdve jól észrevehető volt eddig is a Maty-éri olimpiai vízicentrum céltornya. Néhány napja azonban már nemcsak ez, hanem a mellette épülő lelátó is jelzi: fontos eseményre készülnek a létesítményben.

Jövő csütörtökön ugyanis elkezdődik a 39. Mol síkvízi kajakos, kenus olimpiai kvalifikációs világbajnokság, amelyen kilencvennégy ország közel kétezer versenyzője indul.

A vízicentrumba érve aztán rengeteg változással találkozhatunk. A már említett épület és környéke alapos átalakuláson ment át: a VIP-ház, a céltorony és a tribün most már felülről is körbejárható és elérhető, köszönhetően a hatalmas acélszerkezeteknek. Megépült a hajótárolók mellett egy új motelrész, amelyben tíz szoba, négy öltöző, szauna és konditerem található – minden a parasportolók érdekében akadálymentesen.
Ők laknak majd itt, a különböző nemzetek a város hoteljeibe, a magyarok pedig Mórahalomra költöznek be a jövő hét elején, míg az egyelőre üres konditeremben pihenhetnek a versenyek alatt, között.
A vízen ott pihen a hat új katamarán, így a Maty-éri flotta immár kilenc hajóból áll.


Ami a szurkolóknak lényeges és ami az ő szempontjukból elérhető, használható, az a lelátó, amelynek utolsó részei napokon belül, legkésőbb péntekig elkészülnek. A hatalmas barna monstrum még üresen is lélegzetelállító képet mutat, amint hosszában a betonlelátó végétől egészen a kétszázas rajtvonalig, széltében pedig a parttól több tíz méter magasságig elnyúlik. Mi lesz, ha tele lesz zászlókat, kolompokat lengető, lóbáló, rázó drukkerrel? A választ tudjuk, hiszen Szeged a harmadik vb-rendezésre készül, ám ha visszaemlékezünk az előző kettőre, még most is feláll a szőr a hátunkon. Szintén a szurkolók érdekeit szolgálják a céltorony mögött az új vizesblokkok a régi két oldalán, ahhoz hozzáépítve.

A felújított, megújult, megszépült Maty-ér ünnepélyes átadása apróbb bizonytalanságok közepette zajlott, hiszen egy Budapesthez közeli baleset miatt az onnan érkezők késtek, illetve Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára meg sem érkezett, inkább a hosszú, több órás várakozás után visszafordult. De itt volt Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a MOB alelnöke, a Magyar Kajak-kenu Szövetség marketing-alelnöke, Schmidt Gábor, a szervező bizottság vezetője, Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok kormánybiztosa és Weninger Richárd, a generálkivitelező Verbau Kft. ügyvezetője.
Ők négyen vágták át azt a piros-fehér-zöld szalagot, amely jelezte: Szeged készen áll a vb-re.

Forrás: www.mob.hu