Kajak-kenu vb – Nyilatkozatok

image

Nyilatkozatok a szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokság szombati döntői után:

Tóth Dávid, férfi K-2 500 m, világbajnok:
"Úgy mentünk, ahogy elterveztük. 300 méterig utaztunk, majd utána robbantottunk. Azt hiszem, az az egységünk titka, hogy technikailag nagyon jól kiegészítjük egymást. Edzőnknek, Fábiánné Rozsnyói Katalinnak sokat köszönhetünk, és a közönség is sokat lendített rajtunk az utolsó 100 méteren. Ahogy meglátták, hogy éremért küzdünk, érezhető volt, ahogy dübörög a lelátó, s ez fantasztikus érzés volt. Szerencsére most nem követtük el azt a hibát, mint az előfutamban, amikor a közönség hatására túl nagyot indítottunk, akkor szinte majd kiestünk a hajóból".

Kulifai Tamás, férfi K-2 500 m, világbajnok:
"A vb előtt a dobogós helyezést reális célkitűzésnek gondoltuk, aztán az előfutamok ebben meg is erősítettek minket. Azt viszont nem gondoltuk, hogy az aranyérem is összejöhet. A végén hiába volt szoros a verseny, éreztem, hogy nyertünk. Jövőre megpróbáljuk az 1000 métert, elvégre az az olimpiai szám".

Kozák Danuta, női K-1 500 m, 2. hely:
"Nem vagyok elégedett, sőt, nagyon csalódott vagyok. Nem sikerült megvalósítanom azt, amit elterveztem. A rajt nagyon rosszul sikerült, míg német ellenfelemnek önmagához képest is nagyon jól, ez pedig sokkolt engem. Emiatt nem tudtam magamból kievezni azt, ami bennem van."

Takács Kincső, női C-2 500 m, 3. hely:
"Nagyon örülünk, mert mindent kiadtunk magunkból. Nekünk nem kedvezett a hátszél, mert én nem kedvelem az ilyen körülményeket, így különösen értékes ez az érem."

Kovács Katalin, női K-2 500 m, 4. hely:
"Természetesen csalódottak vagyunk, főleg az Eb tükrében, amikor is zöldfülűként is nyerni tudtunk. Talán nem a megfelelő taktikát választottuk, ráadásul igen extrém időjárásnak számít a Maty-éren az ilyen erős hátszél. De ilyen a sport, fel kell tudni dolgozni a kudarcokat is".

Kammerer Zoltán, férfi K-4 1000 m, 7. hely:
"Nem életünk pályája volt, de hibát nem tudok mondani, megvolt az utazósebességünk, az indításaink is sikerültek. Sokkal jobbat nem tudunk. Ez is nagy előrelépés a tavalyi B-döntős második helyhez képest, főleg azt figyelembe véve, hogy a 2009-es és a 2010-es világbajnok, valamint az idei Európa-bajnok egység nem jutott be a mostani fináléba, azaz egyik sem szerzett kvótát. Nekünk viszont megvan, és csak ez számít".

Kugler Attila, férfi K-1 500 m, 8. hely:
"Engem nem segített a hátszél, a 9-es pálya pedig különösen rossz, mert semmit nem érzékeltem a mezőnyből. Ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni ebből a pályából."

Korisánszky Dávid, férfi C-1 500 m, 8. hely:
"Jó pályát mentem, de az utolsó 150 méter nem úgy sikerült, ahogy azt előre kigondoltam. Zavart a hullámos víz, emiatt többször meg is billentem. Összességében ez a helyezés volt a reális".