Kajak-kenu vb-pótválogató – Kammerer Zoltán kikapott 5000 méteren

Kammerer Zoltán meglepetésre kikapott a kajak egyesek 5000 méteres szétlövésében a második válogatón győztes Ceiner Benjámintól. A nők hasonló számát Medveczky Erika nyerte a keddi, szolnoki világbajnoki pótválogatón, míg 500 méteren a kajakos Hufnágel Tibor és a Forgó Christopher, Sarudi Pál összeállítású kenupáros diadalmaskodott.kammerer

A fél kilométeres távon a múlt heti második fordulóban győztes egységek domináltak.
A hazai szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint C-2-ben a rajt után még az első válogatón győztes Korisánszky Dávid, Ballér Tamás duó tűnt gyorsabbnak, a finisben azonban jobbak voltak Sarudiék, és szoros versenyben kivívták a vb-részvétel lehetőségét.
K-1-ben Hufnágel végig uralta a pályát és több mint egy hajóval verte meg honvédos csapattársát, Noé Milánt, akinél az első válogatón még hat másodperccel lassabb volt.
A férfi kajak egyesek 5000 méteres távján is a második válogató győztese nyerte a szétlövést. Ceiner ezúttal szinte végig elöl ment, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer mégsem tudta lefiniselni.
Egyedül női K-1 5000 méteren borult az az elmélet, hogy a szétlövésen fölényben van, aki a második válogatót tudja megnyerni. Igaz, a vasárnapi versenyen Medveczky tulajdonképpen nem kapott ki Csay Renátától, hanem a körülmények áldozata lett, mert hajója felakadt egy víz alatt lebegő, félig leeresztett gumimatracon. Ezúttal nem történt hasonló malőr, a két versenyző váltott vízen teljesítette a távot, a hajrát viszont Medveczky bírta jobban, így az 1000 méter után a leghosszabb gyorsasági távon is készülhet a milánói vb-re.
„Jó versenyeket láthattunk, külön érdekes volt, hogy nagy taktikai csata zajlott mindkét 5000 méteres számban, annak ellenére, hogy csak ketten álltak rajthoz. – mondta Storcz Botond szövetségi vezetőedző. – Ezzel összeállt a csapat, a világbajnokságon annyi kvótát kell megszereznünk, hogy legyen esélyünk a kimagasló szereplésre a jövő évi olimpián. Éremelvárásom most nincs, de azt szeretném, hogy idén is megtartsuk vezető pozíciónkat a világ kajak-kenu sportjában.”
A szövetség elnökségének hétfői döntése értelmében női K-1 200 méteren nem rendeztek szétlövést, annak ellenére, hogy az első válogatót Kozák Danuta, a másodikat pedig Kárász Anna nyerte meg. Egyikük sem fog ugyanis rajthoz állni a vb-n ebben a számban, Kozák párosban és négyesben, Kárász pedig egyesben és négyesben versenyez majd 500 méteren. K-1 200 méteren Vad Ninetta állhat rajthoz Milánóban. Férfi C-1 500 méteren pedig azért nem rendeztek külön versenyt, mert a második válogató győztese, Kiss Tamás négyesben fog versenyezni, így Korisánszky Dávid lehet ott ebben a számban a vb-n.
Az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot augusztus 20. és 23. között rendezik.