Kajak-kenu vb-válogató – Kárász és Kozák is futamgyőzelemmel döntős, Kovács nem jutott fináléba

Az első fordulóban némi meglepetésre győztes Kárász Anna, valamint legnagyobb riválisa, Kozák Danuta is előfutamát megnyerve jutott be a pénteki döntőbe K-1 500 méteren a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon. Kovács Katalinnak ugyanakkor nem sikerült beverekednie magát a legjobbak közé.

A verseny csütörtöki nyitónapján a női előfutamok során csak a győzelem ért egyenes ági továbbjutást, s az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák, illetve Kárász is magabiztosan nyert, előbbi lapátolta a legjobb időt. A harmadik előfutamban Fazekas-Zur Krisztina diadalmaskodott.
A kislánya tavalyi születése után idén visszatérő, háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin első pályáján harmadik lett, majd a középfutamban ötödikként ért célba, és mivel utóbbi futamból csak az első négy került tovább, B döntőre kényszerül. A Honvéd 39 éves kajakosa a június elején rendezett első válogatón negyedikként zárt ebben a számban, az elmúlt időszakban viszont ínhüvely-gyulladással küzdött, így ezúttal nem százszázalékos állapotban állt rajthoz.
„Nem vagyok feldobva ettől az eredménytől, én sem erre számítottam, de nem akarom a körülményekre fogni ezt a kudarcot. Nem tudok mást csinálni, mint várok. Megnézem milyen eredmények születnek a hétvégén, és várom, hogy Storcz Botond milyen döntést hoz a csapat-összeállítással kapcsolatban” – mondta Kovács Katalin.
A vezetőedző egyelőre nem kívánt nyilatkozni a női négyes összeállításáról, mint mondta, a válogató után dönt.
A férfi kajakosok 1000 méteres párosversenyében – amelyben szövetségi döntés alapján nyílt meg újra a válogató – a korábban Kammerer Zoltánnal két versenyt nyerő Szalai Tamás olimpiai bajnok új társával, Dombi Rudolffal előbb csupán harmadikként ért célba, de a középfutam megnyerésével javítottak, így készülhetnek a péntek délelőtti fináléra. Az már korábban eldőlt, hogy Kammerer a négyes tagjaként indul a milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyre augusztus 20. és 23. között kerül sor.
A válogatóverseny további programja:
péntek:
női K-1 500 m, férfi K-2 1000 és férfi C-2 1000 m döntők 10.00
1000 és 200 m-es elő- és középfutamok 15.30
szombat:
1000 és 200 m-es döntők 9.20
500 m-es elő- és középfutamok 15.30
női K-2 1000 m döntő 18.05
vasárnap:
500 m-es döntők 9.00
5000 m-es döntők 13.30