Kalucza győzelemmel segítette csapatát a cseh Extraligában

image

Két edzőtábori hét között egy kiadós verekedés – ez volt Kalucza Norbert penzuma a hétvégén. A pekingi olimpiát is megjárt klasszis a BoxingONE Liga mellett egy másik csapatbajnokságban, a cseh Extraligában is szerepet vállal, a BC DTJ Prostejov színeiben osztja a pofonokat: az Usti Nad Labem ellen magabiztos győzelemmel segítette csapatát.
Deél István vezetőedző kiadósat autózott a hétvégén. Először Tatára vezetett az útja, ahol az edzőtáborban felvette tanítványát, Kalucza Norbit, majd irány Prostejov. A Norbit is foglalkoztató helyi csapat az Usti Nad Labem együttesét fogadta az Extraliga keretein belül megrendezett csapatbajnoki találkozón. A hazaiak alaposan megszórták a vendégeket, 14:4 arányban simán lehozták a meccset. Bajnokunk magabiztos győzelemmel járult hozzá a sikerhez.
– Látszott Norbin a táborban elvégzett fizikai munka, kicsit kötöttebben mozgott, nem volt csúcsformában, de magabiztosan győzött – mondta Deél István vezetőedző. – Versenyzőm végig irányította a mérkőzést, ő dominált a ringben, az ellenféltől csak hátrafelé mozgásra futotta. Elégedett vagyok Norbi teljesítményével, úgy hiszem, az edzőtábori munkából jó volt egy kicsit kiszakadni, s versenykörülmények között bokszolni.
A hajdúsági kiválóság a mérkőzés után nem Debrecenbe, hanem a tatai táborba tért vissza, készül a válogatott kerettel a tavaszi feladatokra. Reméljük, olyan formát mutat, hogy kiharcolja az áprilisi trabzoni kvalifikációs viadalon való részvétel jogát.
54kg: Kalucza Norbert – Erik Agateljan 2:0
BC DTJ Prostejov – SKP Sever Ústí n./L. 14:4