– Hogy van a sípcsontod?
– Kaptam négy öltést, most pihentetem. – válaszolt Karacs Attila.
– Mennyi időt kell kihagynod?
– Hollandiában azt mondták, 10-12 nap a varratszedésig, de a teljes gyógyuláshoz körülbelül egy hónap szükséges, utána el lehet kezdeni a munkát.
– Amszterdami fellépésedet az ellenségeid sem tervezhették volna meg „jobban”: remekül bokszoltál a későbbi győztes Zimmerman ellen, megcsillant előtted a japán derbi lehetősége, ám alig melegedtél bele, az első menet végén sérülés miatt leléptettek. Nem lehet könnyű megemészteni egy ilyen csalódást.
– Igazság szerint nem vagyok csalódott, inkább bosszús, mert megint közbejött egy „hülyeség”! Nagyon jól éreztem magam a ringben, belülről úgy láttam, ez a meccs talán végig sem ment volna, számomra jó befejezéssel kecsegtetett. De sajnos nem így történt, már megint nem. A befektetett munka azonban nem veszett el, a külföldi szakértők között így is jó visszhangja volt a szereplésemnek. 
Folytatom a melót, megyek tovább!
– Miután a bíró eldöntötte, véget vet a mérkőzésnek, még akkor is árnyékoltál, látszott, hihetetlen feszültség munkál benned.
– Így van, hiszen amikor a mérkőzést megállították, nem is vettem észre, hogy gond van a lábammal, azt hittem, a menetnek van vége. Miután láttam, hogy sérülés, úgy voltam vele, nem érdekes, megyek tovább, de a bíró viharos gyorsasággal beszüntette a találkozót. Persze a sarkom nagyon nehezen emésztette mindezt meg, hiszen még én is úgy éreztem, tudtam volna küzdeni.
– Vajon mi lehetett a bíró gyorsaságának oka, csak nem a hazai pályán meccselő Zimmermant védte?
– Nyílván ez is benne volt, mert aki látta Zimmerman Samedov elleni döntőjét, tanúsíthatja, az sem volt annyira egyértelmű. Azt mondom, esetemben igazságtalan volt, meg nem is a döntés. Igazságtalan, mert az orvos két méterről vetett egy pillantást a sebre, ezután döntött, viszont nem huhogok, mert az orvosi szobában később kiderült, ezzel a sérüléssel később nem vállalhattam volna több meccset. De ettől még nagyon bosszant a dolog.
– Holland ellenfeled sarkában három segítő is feltűnt, míg mögötted csak mesteredet, Kovács Lászlót lehetett látni. A sérülésed felveti a kérdést, mi lett volna, ha cutman is tartózkodik a ringsarkadban, aki rögtön el tudta volna látni vérző sípcsontodat?
– Lehet, csak Kovács Lászlót volt látható a sarkamban, de ott volt a menedzserem, Szeri Attila és Katona Attila is. Kovács Laci egyébként egy nagyon ügyes cutman, ha arról lett volna szó, minden gond nélkül összevarrja a sebet. Itt azonban csak annyira lett volna lehetőségünk, hogy ragasztószalag nélkül megszüntessük a vérzést, ez azonban nem sikerült.
– Ez „az” a kiújuló sérülésed volt?
– Igen, ugyanott szakadt fel a bőr, mint 2006-ban, Debrecenben. Amszterdamban viszont kifaggattam Peter Aerts-et, aki hosszú ideig küszködött hasonló sérüléssel, s adott egy-két jó tanácsot.
– Egyébként mit szólsz a mezőnyhöz, s Zimmerman győzelméhez?
– Hááát… Az elkeseredésemre kicsit gyógyír, hogy a későbbi győztessel tudtam bunyózni, s testközelből éreztem, le tudnám győzni. De ha a „mi lett volna, ha” folyamot elindítom, még inkább elkeseredem, ezért nem agyalok, de úgy érzem, ezt a tornát meg lehetett volna nyerni.
– A verseny után meddig pörgött az agyad, tudtál egyáltalán aludni?
– Igen, tudtam, sokat segített a már említett pozitív szakmai visszhang. Beszélgettem Ernesto Hoosttal, Peter Aerts-el, akiknek tetszett a teljesítményem. Szóval nem vallottam szégyent, de jobban örültem volna, ha más vége van a versenynek, hiszen rengeteg munka volt a felkészülésemben.
– Egy ilyen szerencsétlen sérülés után le lehet-e vonni bármilyen tanulságot a versennyel kapcsolatban, vagy felesleges egy rossz mozdulaton hosszan filózni?
– A negatív tanulságokat mindenképpen a mostanihoz hasonlóan kezelném, pozitív tanulságként pedig azt vontam le, hogy azzal az emberrel küzdhettem, aki megnyerte a tornát. A ringben eltöltött idő azt is bizonyította, megérkeztünk arra a szintre, ahová szerettünk volna.
– A verseny előtt szépen indult minden, Lengyelországból egy csoport érkezett, akik kifejezetten miattad jöttek Amszterdamba, de a japán tévések is külön anyagot készítettek veled, igazi sztárként kezeltek. Ezt hogy élted meg?
– Abszolút pozitívan, óriási előrelépés volt a két évvel ezelőttihez képest, amikor a nagyszámú közönség, s a sztárok jelenléte nyomással volt rám, hiszen előtte nem éltem át hasonlót. Most már mondhatni rutinos voltam, asszimilálódtam a környezethez, nem jelentett gondot a verseny körüli felhajtás. Tény, szokni kell ezt is, s el kell sajátítani, mert ez hozzátartozik a komoly K-1 versenyek légköréhez, egy igazi karrierhez.
– Merre tovább, milyen úton juthatsz el még az idén a betervezett japán versenyekre? Gondolom, a szerencsétlen baleset után szerephez juthat a sportdiplomácia is.
– Mint már elmondtam, mindenkinek tetszett a teljesítményem, így semmi nincs kizárva. A K-1 európai licenctulajdonosa, Igor Jusko az amszterdami verseny után azt mondta a menedzsmentnek, hogy kér tőlem két hetet, hogy megnézze, milyen versenylehetőségeket tud számomra biztosítani a közeljövőben. Főleg amiatt is, mert most testközelből élvezhettük a nagyobb nevek dicséretét a felkészülés és a csapatmunka miatt. Sok maradt bennem! Egy rendkívül jól sikerült felkészülés után mentem ki Hollandiába. Jó kesztyűpartnereim voltak, hiszen külföldieket is sikerült idehoznia Szeri Attilának. Szóval minden egyben volt, és ilyen hangulatban meglehetősen bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatosan!
Balogh Zoltán / www.monokli.com
