Karácsonyi ajándék a Fradinak: már a visszatérés küszöbén a válogatott gólzsák

Október vége óta nem áll a Ferencváros labdarúgócsapatának rendelkezésére az első számú csatár, az ősszel a klubjában 17 gólig és öt gólpasszig jutó Varga Barnabás – azóta a tíz mérkőzésen mindössze három győzelmet gyűjtöttek be a zöld–fehérek, emellett négy döntetlen és két vereség, illetve a Puskás Akadémia elleni, hosszabbításban kivívott Magyar Kupa-továbbjutás színesíti a képet. Sokatmondó adat: a szezonban korábban megvívott 20 meccsen 15-ször nyertek a népligetiek, három döntetlen és két vereség mellett – rengeteget jelent tehát a csapatnak, ha egészséges a regnáló gólkirály. De nemcsak a Fradinak, a válogatottnak is hatalmas segítség a gólerős támadó, ő volt az egyik fontos hiányzója a Rossi-csapatnak, még szerencse, hogy a társak tudták pótolni a sérülteket a bolgárok és a montenegróiak ellen, és csoportelsőként sikerült kiharcolniuk a németországi Eb-re való kvalifikációt – számolt be a Mandiner.

A legfrissebb hírek szerint Varga már elkezdte az intenzív tréningeket a csapattal, erről a klub Facebook-oldalára felkerült galéria is tanúskodik, napokon belül hadra fogható lehet, ami óriási előrelépés lenne az Európa Konferencia Ligában a továbbjutásért, az NB I-ben pedig a bajnoki címre hajtó Ferencvárosnak. A hétvégi, Paks elleni csúcsrangadón már a meccskeretben lehet a támadó, játékpercekkel a lábában pedig a formája is hamar visszatérhet. A zöld–fehér szurkolók hetek óta valami hasonló karácsonyi ajándékról ábrándoztak – írták.

Objektum doboz

Írta a Magyar Hírlap