Karate – Fantasztikus szereplés Budapesten

Karate – Fantasztikus szereplés Budapesten

Kormány Sport

Az elmúlt hétvége a legkevésbé sem fagyos hangulatban telt a Vasas Jégcentrumban, a korábbi Jégpalotában. Persze nem is telhetett, mivel eleve „zajos” műfajt, jelesül a karatét művelő fiatalok lepték el a fővárosi helyszínt, hogy megküzdjenek a minél jobb helyezésért a nagy hagyományú Budapest Openen.

A koronavírus-járvány kiváltotta jóval több, mint egy év kényszerpihenő után jöhetett össze újra a karate nemzetközi mezőnye a magyar fővárosban a Budapest Open keretében. Miután tavaly elmaradt a viadal, az idei összejövetel külön jelentőséget kapott már pusztán az által is, hogy a nyári tokiói olimpián debütáló sportág kiválóságai az ötkarikás bemutatkozást követően a magyar fővárosban randevúzhattak megint világversenyen.  

A nyílt nemzetközi viadalt, amelyet Rebicek Gerd mester, a versenysorozat alapítója és főszervezője jóvoltából ezúttal 24. alkalommal rendeztek meg idehaza, az előzetesen nevezett országok közül alig néhányan mondták vissza. Végül harminc nemzet karatékái, összesen ezerháromszázan – köztük világ- és kontinensbajnokok – vállalták a megméretést formagyakorlatban és küzdelemben, a legfiatalabbaktól a felnőttekig az összes korosztályban. 

Abban nincs semmi meglepő, hogy házigazdaként a magyar csapat volt a legnépesebb 310 nevezettjével, vagy hogy Szlovákiából 273-an, Lengyelországból 258-an, Dániából 123-an, Csehországból pedig 115-en jöttek el Budapestre. Az viszont korántsem sorolható a szokványos kategóriába, hogy a hozzánk érkezettek között azeri, chilei, marokkói és egyiptomi versenyzők is akadtak. 

„Nagyon komoly színvonal és csúcsmezőny jellemezte a versenyt – összegzett fáradtan, de elégedetten Rebicek Gerd. – Rajtunk kívül jó pár ország karatékái számára még külön tétje is volt a rendezvényünknek, mivel például a lengyelek, a dánok, a szlovákok, az osztrákok vagy a németek is kvalifikációs állomásnak tekintették a budapesti eseményt az ez év novemberi, dubaji felnőtt-világbajnokságra és a februári, prágai Európa-bajnokságra.” 

A főszervező hozzáfűzte: nagyon is érzékelhető volt, hogy nem babra megy a játék… 

„Parázs meccseket láthattunk, ráadásul a mieink rendkívül jól szerepeltek, s azok, akiktől reméltük, teljesítették is az elvártakat. Így csupa jót tudok mondani utánpótlásunk olyan kiválóságairól, mint amilyen az Eb-első Baranyi Zsófia, Ilankovic Aleksandra, Jakubovics Dalma vagy a most az U21-eseknél nehézsúlyban győztes, a felnőtteknél pedig harmadik Pap Dorottya.” 

A junior Európa-bajnok Ilankovic a felnőtt 61 kg-ban végzett az élen, ráadásul duplázott, mivel a 21 éven aluliak mezőnyében is a legjobbnak bizonyult súlycsoportjában. A tavalyi budapesti korosztályos Európa-bajnokságon az U21-eseknél aranyérmes Jakubovics, és a szintén MTK-s karatéka, a múlt évben idehaza kontinenselső, idén Eb-második Baranyi Zsófia ugyancsak a dobogó felső fokára állhatott fel, előbbi az 50, utóbbi az 55 kilogrammban. 

A Budapest Open korosztályos magyar dobogósai: 
formagyakorlat:
férfiak:
kadétek: 3. BÉRCZES BOTOND (JUSTITIA)
juniorok: 1. BÁRDOS ÁDÁM (SPORTINGBUDO)
U21: 3. BEKE BÁLINT (KSI)
nők:
kadétek: 2. TAKÁCS ESZTER (DYNAMIC KSE), 3. FODOR AMIRA (KSI)
U21: 3. TÓTH VANDA (JUSTITIA)
küzdelem:
férfiak:
kadétek:
52 kg: 1. TÓTH ZSOMBOR (MTK)
57 kg: 2. DÉVÉNYI BENCE (HONVÉD-TAKARA)
63 kg: 3. SZINÁK CSABA ZALÁN (BVSC – ZUGLÓ)
70 kg: 1. OLAJOS MARCELL (HONVÉD-TAKARA)
juniorok:
55 kg: 3. KISS ANDRÁS (UTE)
61 kg: 3. DUDÁS ZSOMBOR (MTK)
68 kg: 3. SZILÁGYI BENCE (HONVÉD-TAKARA)
+76 kg: 1. BENKŐ ZSOLT (MTK), 2. DVORÁK ÁDÁM (GANZ-KESJÁR KK)
U21:
60 kg: 2. SZABÓ MARCELL (KSI)
75 kg: 1. BOTOS BOTOND (MTK)
84 kg: 1. DVORÁK ÁDÁM (GANZ-KESJÁR KK)
+84 kg: 3. FRANKÓ DÁNIEL (SZARVAS)
nők:
kadétek:
47 kg: 3. HECKER BOJÁNA (UTE)
54 kg: 3. BÚS ALÍZ (UTE)
+54 kg: 3. BOGDÁN PANNA (UTE) és LOYAL LILI (UTE)
juniorok:
48 kg: 1. LINTZ ALEXANDRA (UTE)
53 kg: 2. VITÁLYOS ESZTER (MTK)
+59 kg: 1. FLEISCHER DÓRA (MTK), 2. MÓDOS KATALIN (PBSKC)
U21:
50 kg: 1. JAKUBOVICS DALMA (MTK)
55 kg: 1. BARANYI ZSÓFIA (MTK), 3. UDVARI ZSÓFIA (VASAS)
61 kg: 1. ILANKOVIC ALEKSANDRA (MTK)
+68 kg: 1. PAP DOROTTYA (UTE) 

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, karate.hu