Karate-vb: Nagy Botond hetedik lett formagyakorlatban

MH/MTI
2023. október 24. kedd. 21:57
Frissítve: 2023. október 24. 22:04

Nagy és Sterck kezdésként egyaránt továbbjutott csoportjából, és a második kört is sikerrel vették. Ezt követően a legjobb 16 között két nyolcas csoportban zajlott tovább a verseny, melyből az első három-három jutott tovább a helyosztókra.

A nők versenyében Sterck Laura, aki 13. helyen zárt. A nyitónapon küzdelemben (kumite) érdekelt négy magyar egyike sem tudott kiemelkedően szerepelni, valamennyien helyezetlenül zártak.

A +84 kg-ban Kapdebo Botond, illetve a nőknél a +68 kilóban Fleischer Dóra és a 68 kilós Pap Dorottya is kiesett a selejtezők során. A 84 kilóban 2022-ben Európa-bajnoki címet szerzett György Dánielnek sem sikerült megismételni tavalyi menetelését, és mivel görög legyőzője nem jutott a döntőbe, így a vigaszág lehetősége is elveszett György Dániel számára.

A vb első két napján küzdelemben és formagyakorlatban is az egyéni selejtezőket, csütörtökön és pénteken a csapatok selejtezőit rendezik meg, szombaton és vasárnap pedig a bronzmérkőzések és a döntők következnek.

A 10 órakor kezdődő szerdai programban hat magyar lesz érdekelt küzdelemben, köztük a tokiói olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor és a korábbi vb-ezüstérmes, tavalyi világjátékok második helyezett Tadissi Martial.

Írta a Magyar Hírlap