Kassai Viktorék elutaztak Japánba

Mint arról korábban beszámoltunk, Kassai Viktor és segítői, Ring György és Tóth Vencel képviselik majd Európát a Japánban megrendezésre kerülő klubvilágbajnokságon. A magyar trió már el is utazott a tornára.

A december 11. és 18. között sorra kerülő viadalon a hat kontinentális bajnokcsapat mellett a rendező ország bajnokcsapata indulhat még, Európát a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid képviseli.

A magyar játékvezetői csapat meghívása óriási elismerés az érintetteknek, hiszen minden kontinensről csak egy bírói team kap lehetőséget, az UEFA pedig Kassai Viktoréknak szavazott bizalmat.

A magyar játékvezetői hármas számára azért is nagy kihívás a viadal, mert a FIFA itt teszteli először élesben a videóbírót, ami jelentős újdonság a futballisták és a bírók számára egyaránt. A magyar játékvezetői trió egy szlovén segítővel, Damir Skominával egészül majd ki, aki videobíróként segíti a munkájukat.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS