Katar: Kettős Yamaha-elsőség az első edzésen

Motor

2016. március 17. csütörtök, 18:50

A világbajnok ott kezdte a 2016-os szezont, ahol a tavalyit és a téli teszteket abbahagyta: Jorge Lorenzo magabiztos teljesítménnyel végzett az eredménylista élén az első katari tréningen. A spanyolt saját csapattársa, Valentino Rossi követte, míg a harmadik helyet Andrea Iannone szerezte meg a Ducatival.

A két kisebb kategória edzései után itthoni idő szerint 17:55-kor a MotoGP számára is megkezdődött a 2016-os világbajnoki évad. Az első percekben megfordult az első helyen többek között Aleix Espargaro, Jorge Lorenzo, Marc Marquez és Andrea Iannone is – vagyis az Aprilián kívül az összes gyártó egy-egy képviselője állt az élen egy ideig –, ám a Yamaha világbajnoka volt az, aki huzamosabb ideig meg is tudta tartani a vezetést, sőt a spanyol folyamatosan gyorsulva hat tized fölé növelte az előnyét a többiekkel szemben.

Lorenzo-FP1-Katar

Nagyjából a háromnegyed órás tréning felénél jártunk, amikor Iannone 43 ezredre megközelítette Lorenzót, ám ennél is nagyobb feltűnést keltett, hogy a Desmosedici GP14.2-t használó Hector Barbera feljött harmadiknak – igaz, már a téli tesztek során is meggyőző teljesítményt nyújtott az Avintia Racing spanyolja. A fináléhoz közeledve aztán Valentino Rossi szorította eggyel hátrébb Barberát: a „Doktor” lemaradása ekkor alig több, mint egy tizedmásodperc volt csapattársához képest.

Az utolsó percekben Bradley Smith egy bukással vétette észre magát, Lorenzo ellenben egy újabb leggyorsabb körrel hívta fel magára a figyelmet. Bár Rossi és Vinales is biztató részidőkkel érkezett a pályán, a címvédővel nem tudták felvenni a versenyt, így a spanyol elsőségével indult a szezon. A Yamaha különösen boldog lehetett, hiszen Rossi lett a második, majd jött Iannone és Barbera, megelőzve Vinalest és Pol Espargarót. Pedrosa legjobb hondásként csupán hetedikként zárt, a top10-be pedig Marquez, Dovizioso és Redding fért még be.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’55.440  
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’55.707 0.267 / 0.267
3. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1’55.736 0.296 / 0.029
4. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1’55.810 0.370 / 0.074
5. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’55.847 0.407 / 0.037
6. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’56.051 0.611 / 0.204
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1’56.098 0.658 / 0.047
8. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1’56.258 0.818 / 0.160
9. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1’56.387 0.947 / 0.129
10. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’56.412 0.972 / 0.025
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’56.524 1.084 / 0.112
12. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1’56.596 1.156 / 0.072
13. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1’56.783 1.343 / 0.187
14. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1’56.939 1.499 / 0.156
15. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’56.981 1.541 / 0.042
16. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’57.096 1.656 / 0.115
17. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’57.129 1.689 / 0.033
18. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1’57.192 1.752 / 0.063
19. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati 1’57.421 1.981 / 0.229
20. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1’57.916 2.476 / 0.495
21. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’57.989 2.549 / 0.073

Forrás: www.formula.hu – RSS