Annyi viszontagságot követően Bükfürdőn végre elrajtolt a 2012-es magyar rali bajnokság, amelynek második versenyét, a 46. Drávanet Mecsek Rallyet június 1-2-án Pécsen rendezik. A futamra az előzetes nevezési lista alapján 56 autó nevezett, és az ORB mellett ezúttal ismét csatasorba állhatnak a rali hőskorának autócsodái is: a Historic Európa-bajnoki versengésében 44-en indulnak, köztük tucatnyi magyar versenyző.
A bükfürdői idénynyitón győztes Kazár Miklós (Maximmun Racing Team) bevallotta, nagy adrenalinbomba számukra, hogy vezetik a bajnokságot, és a murva után az aszfalton is bizonyítani akarja, idén nincs náluk jobb duó. Az első versenyén szerencsétlenül járt gyorsasági motoros világbajnok, Talmácsi Gábor (Maricsek Racing Team) is bízik a jó szereplésben, hisz ha valaki, hát navigátora, Patkó Gergely pontosan ismeri a Mecsek szerpentinjeit, lévén Pécsen született.
Immár kijelenthető, hogy a 2012-es Magyar Rallye Bajnokság megmenekült. A bükfürdői szezonnyitót követően ezúttal a hétvégén rendezik meg a második hazai versenyt, a 46. Drávanet Mecsek Rallye-t, amelyre 56 autót neveztek. A mezőny nemzetközi lesz, ugyanis egy román páros – Claudiu David és Mihaela Beldie – is indul a június 1-2-án rendezendő pécsi futamon.
Az első futamon győztes Kazár Miklós, Ferencz Ramón páros arra készül, hogy a murvás talajon aratott győzelem után ezúttal az aszfalton is bebizonyítsa, 2012-ben minden borításon a legjobbak között végeznek.
„A kocsi ragyogóan vizsgázott a murván, így a mögöttünk álló napokban kizárólag azzal foglalkoztunk, hogy a Mitsubishi Lancert felkészítsük az aszfaltra is. A munkálatokkal végeztünk, és nagyon várjuk már a Mecsek Rallye-t, ugyanis hatalmas adrenalinbombát jelent a számunkra, hogy vezetjük a bajnokságot. Aszfalton is bizonyítani szeretnénk, hogy rengeteget fejlődtünk, és a legjobbak közé számítunk. Nagyon sok ember tett azért, hogy legyen idén is magyar bajnokság, éppen ezért nekünk is mindent meg kell azért tennünk, hogy a szurkolók úgy érezzék, megérte ez a küzdelem. Készen állunk az újabb megmérettetésre” – fogalmazott Kazár Miklós.
Szintén bizonyítani készül új választott sportágában Talmácsi Gábor is, aki az idénynyitón egy félreértés okozta késés miatt a vert mezőnyben végzett Bükfürdőn. Azonban most mindenképpen javítana 2007 gyorsasági motoros-világbajnokunk, amire meg is van minden esélye.
„A soron következő rali verseny a Mecsek Rallye, mely nagy múlttal és presztízsértékkel rendelkezik. Ismertebb terep lesz számomra, hiszen aszfaltos versenyről lesz szó, mely közelebb áll hozzám. A pálya egy egészen kis részét már ismerem is az orfűi ralisprint révén. Nagyon érdekes lesz az éjszakai autózás, bár ezen a téren még nincs kellő tapasztalatom. Patkó Gergő, a navigátorom pécsi, így számára hazai lesz a terep és bizonyára sok hasznos információval tud majd segíteni. A mai naptól csak a versenyre való felkészülésre koncentrálunk a csapattal és várjuk a pénteki rajtot” – jelentette ki Talmácsi Gábor.
A magyar bajnoki futam mellett szintén itt rendezik a Historic Európa-bajnokság újabb versenyét,
amelyen valamennyi benevezett járgány 25 évnél idősebb, és kizárólag korabeli technikát
alkalmazhatnak a rali hőskorának autócsodáiban. Ugyan a versenyzők nagyon komolyan veszik
a bajnoki csatákat, mégis a mezőny fele leginkább a versenyek máshoz nem hasonlítható
hangulata miatt csatlakozott a karavánhoz.
„Ugyanúgy, mint a magyar bajnoki előtt, itt is öt előfutó tisztítja a pályát a mezőny előtt. Idén egy igazi Öreglány, egy Audi Coupé S2 lesz az egyik felvezető, mégpedig a hazai rali mezőny egyik legidősebb pilótájának, Keszler Mátyásnak az irányításával. A már csak becenevén futó járgánnyal ők ketten évtizedek óta együtt küzdenek, immár életre szóló szerelem az övék egymás és a sportág iránt” – árulta el Szűcs Zsolt, a 46. Mecsek Rallye sajtófőnöke.
Természetesen lesz más kuriózum is a hétvégén rendezendő Historic Európa-bajnoki futamon. Egy olyan legenda fog száguldani a Mecsek lejtőin, amelyet eddig mindössze egyszer láthatott a hazai, autósportot kedvelő közönség. A korábban a WRC-sorozatban is bizonyító norvég Walter Jensen, Erik Pedersen duó egy igazi fenevaddal, egy Lancia Rally 037-essel érkezik a versenyre, amely 1983-ban, az akkor bevezetett B-csoportban rögtön meg is nyerte a márka-világbajnokságot. Igazi csemege lesz a rajongóknak továbbá a szombati nap folyamán a Hetvehely – Nyárásvölgy (14:00) és Orfű – Árpádtető (15:00) gyorsasági szakaszokon a 12 fős Porsche betétfutam is.
„A gyorsasági szakaszokat mindenhol ingyen tekinthetik meg a nézők, egyedül a Pécs Plaza előtti Prológra, erre a látványos szlalomversenyre kell jegyet váltani, ám a 12 év alatti gyermekek, illetve az öt óra előtt érkező hölgyek számára ingyenes a belépés. A gyorsaságiknál kijelölt helyeken parkolni is ingyen lehet, ráadásul a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel karöltve részben azért is szerveztük kétnaposra a bajnoki és az Eb-futamot, hogy az autósport szerelmesei a vasárnapi, Nyírádon rendezendő ralikrossz-kontinensviadalt is megnézhessék” – árulta el Szűcs Zsolt.
46. Mecsek Rallye programja
2012. június 01.
07:00 – 12:00: Technikai gépátvétel (ORB: NS Autóház; Historic: VMP-Szerviz „Vörös Autóház”)
14:00: Ünnepélyes rajtceremónia (Széchenyi tér)
14:50 Prológ, Pécs Plaza
1. szakasz
(minden gyorsaságin a Historic-mezőny megy elöl, azt követi az ORB)
20:28: Gy1 Árpádtető – Abaliget, 15,35km
21:11: Gy2 Nyárásvölgy – Hetvehely, 17,63 km
2012. június 02.
2. szakasz
11:33: Gy3 Hetvehely – Nyárásvölgy 1
12:31: Gy4 Orfű (kör) – Árpádtető 1
13:54: Gy5 Alsómocsolád – Mecsekpölöske 1
16:22: Gy6 Hetvehely – Nyárásvölgy 2
17:20: Gy7 Orfű (kör) – Árpádtető 2
18:43: Gy8 Alsómocsolád – Mecsekpölöske 2
18:28: Ünnepélyes célceremónia és díjkiosztó (Széchenyi tér)
A Historic Európa-bajnoki futam számokban
A verseny teljes hossza a gyorsasági szakaszokkal együtt (km-ben): 492,16 km
A gyorsasági szakaszok száma: 8 + prológ
A gyorsasági szakaszok teljes hossza (km-ben): 153,30 km (aszfalt)
Szakaszok (versenynapok) száma: 2
Az autók közötti távköz: 1 perc
Indulók száma: 44, ebből 12 magyar
A Historic Európa-bajnoki futam korcsoportjai
1. Korcsoport
1931. 01. 01. és 1957. 12. 31. között gyártott, a közúti forgalomban való részvételre alkalmas gépkocsik, továbbá olyan túra- és GT-autók, melyek homologizációjára 1958. 01. 01.és 1969. 12. 31 között került sor.
A1 1000 cm3-ig (1961. 12. 31-ig)
A2 1000 cm3 -től 1600 cm3-ig (1961. 12. 31-ig)
A3 1600 cm3 felett (1961. 12. 31-ig )
B1 1000 cm3-ig (1961. 12. 31-től)
B2 1000 cm3 -től 1300 cm3-ig (1961. 12. 31-től)
B3 1300 cm3 –től 1600 cm3-ig (1961. 12. 31-től)
B4 1600 cm3 -től 2000 cm3-ig (1961. 12. 31-től)
B5 2000 cm3-től (1961. 12. 31-től)
2. Korcsoport
Az 1., 2., 3. és 4. csoportba tartozó Túraautók (T), Verseny-Túraautók (CT), Nagy Túraautók (GT) és Nagy Verseny-Túraautók (GTS) azon modelljei, melyek homologizációjára 1970. 01. 01. és 1975. 12. 31. között került sor.
C1 1300 cm3-ig
C2 1300 cm3-től 1600 cm3-ig
C3 1600 cm3-től 2000 cm3-ig
C4 2000 cm3-től 2500 cm3-ig8
C5 2500 cm3-ig
3. Korcsoport
Az 1., 2., 3. és 4. csoportba tartozó Túraautók (T), Verseny-Túraautók (CT), Nagy Túraautók (GT) és Nagy Verseny-Túraautók (GTS) azon modelljei, melyek homologizációjára 1976. 01. 01. és 1981. 12. 31. között került sor.
D1 1300 cm3-ig
D2 1300 cm3-től 1600 cm3-ig
D3 1600 cm3-től 2000 cm3-ig
D4 2000 cm3-től
4. Korcsoport
Túraautók (T), Verseny-Túraautók (CT), Nagy Túraautók (GT) és Nagy Verseny-Túraautók (GTS), B csoport modelljei, melyek homologizációjára 1982. 01. 01. és 1985. 12. 31. között került sor. (A J1 periódusba tartozó autók)
E1 A csoport 1600 cm3-ig
E2 A csoport 1600 cm3-től
E3 B csoport 1600 cm3-ig
E4 B csoport 1600 cm3-től




