Pontosan 30 évvel ezelőtt – 1989. április 19-én – történt, hogy a Milan 5-0-ra legyőzte a Real Madridot az 1988-89-es BEK elődöntőjének visszavágóján.
1989 és 1994 között az AC Milan uralta a nemzetközi futballt: ebben az időszakban három BEK-, illetve BL-győzelmet aratott az olasz csapat, egy döntőt pedig elveszített. Noha annak a korszakos sikercsapatnak a leghíresebb meccse talán az 1994-es athéni döntőben a Barcelona elleni 4-0-s siker Fabio Capellóval, de a Capello-együttes alapjait még Arrigo Sacchi rakta le a nyolcvanas évek végén. A Sacchi-éra legtökéletesebb meccse volt a Bajnokcsapatok Európa-kupája 1988-89-es sorozatának elődöntője, a Real Madrid elleni milánói visszavágó, amelyet a madridi 1-1 után 5-0-ra nyertek meg a vörös-feketék. Ebben a meccsben testesül meg az a taktikai és stílusbeli felsőbbség, amelyet Sacchi mester kitalált és meghonosított a Milannál.
Nem állítjuk, hogy az volt minden idők legjobb Real Madridja, de tény, hogy nem is a legrosszabb: Hugo Sánchez, Butragueno, Míchel, Bernd Schuster, Martin Vasquez mind-mind korszakos alakja volt a futballnak. De a három holland grácia, Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard fémjelezte, illetve a Tassotti, Costacurta, Baresi, Maldini védőnégyest is felvonultató, Roberto Donadonit vagy Carlo Ancelottit is bevető Milan ellen esélye sem volt a spanyol bajnoknak.
Pedig az előjelek nem kedveztek a Milannak. Egyrészt, kiesett a középpálya egyik kulcsfigurája, Alberigo Evani, aki a meccs előtti délután a Milannál szokásos, az ifik ellen vívott edzőmeccsen sérült meg (egy bizonyos Demetrio Albertini okozta a sérülését, aki emiatt vigasztalhatatlanul sírt, majd nemsokára másfél évtizedre megvetette a lábát a Milan felnőttcsapatának középpályáján). Sacchi emiatt kénytelen volt átszervezni a csapatot, és az eredetileg a védelembe szánt Rijkaardot vitte fel a középpálya közepére, az ő helyére a védelembe Costacurta került be Baresi mellé, míg Ancelotti a középpálya bal oldalára húzódott ki. De a babona is rosszat ígért: a meccs előtti este Donadoni kikapott a biliárdasztalnál, ami sosem jelentett jót, Van Basten például olyan ideges lett ettől, hogy ki is hagyta a vacsorát. Max, az edzőtábor mindig csendes kutyája egész éjjel ugatott. Ancelotti éjjel húsz percenként felébredt és mindig megkérdezte, hány óra van, míg szobatársa, Gullit el nem küldte a fenébe… Sacchi mester pedig csak hajnalban tudott elaludni, és reggel az első kép, amit meglátott, hogy pávák sétálnak az edzőpályán. Márpedig Olaszországban pávát látni szerencsétlenséget jelent.
Ma már tudjuk: a sok rossz előjel inkább forradalmi változás eljövetelét jelezte, hiszen a Milan számára sorsfordító meccsnek bizonyult, egy világdominancia alapkövéül szolgált ez a diadal. Silvio Berlusconi tulajdonos, a későbbi olasz miniszterelnök 1986 óta építgette dédelgetett csapatát, 1988-ban összejött az olasz bajnoki cím is, de a nemzetközi porondon ekkor alakított először igazán nagyot a hatvanas években kétszer is BEK-et nyerő csapat. Iskolateremtő volt az a játék, amelyet április 19-én a Milan bemutatott.
A csapat talán legszürkébb játékosa, Ancelotti nyitotta meg a gólok sorát, majd jött sorozatban a három holland, Rijkaard, Gullit, aztán Van Basten találata, és még egy óra sem telt el, amikor Donadoni már be is állította az 5-0-s végereményt. Ekkor kegyelmezett meg a Milan az idegileg is kikészített ellenfélnek.
Leo Beenhakker, a madridiak holland edzője arra játszott, hogy a hazai 1-1 után idegenben gólt kell szerezni és valószínűleg kontratámadásokra berendezkedni, ezért a nagyon gyors szélsőt, Paco Llorentét tette be a kezdőbe. Őt azonban a Milan-védelem – főként Maldini révén – teljesen kivette a játékból, a Realnak így nem volt szélsőjátéka, ami miatt Butraguenót egy idő után ki kellett tenni a szélre, így viszont középen nagyon egyedül maradt Hugo Sánchez. Noha a csatárok és a középpályások vágták a gólokat, a meccs embere mégis Franco Baresi, a Milan középhátvédje volt, akinek szinte nem volt rossz megmozdulása, középen egyetlen támadása sem ment át a Realnak.
Sacchi a gyors és szüntelen letámadások rendszerré formálásában hozott újat a futballban. A Real Madrid játékosainak leheletnyi idejük sem volt a labdát megjátszani, azonnal a sarkukban volt egy középpályás vagy egy védő, és szerelt vagy legalábbis zavart. “A Milan teljesítménye a magas fokú technikai képzettség, a dinamikus támadójáték és az ihletett összjáték tökéletes elegye volt. Gullit, aki ezúttal Van Basten párjaként szerepelt, talán soha nem játszott ennél jobban, és nem nagyon láthattunk még tőle ilyen erőtől duzzadó, hihetetlenül technikás játékot, nagyszerű helyzetkihasználással párosulva” – fogalmazott Brian Glanville brit szakíró.
“Ettől a Milantól nem szégyen kikapni” – mondta a meccs után Ramon Mendoza, a Real Madrid akkori elnöke. Tegyük hozzá: akkoriban jóval kevesebb gól esett a meccseken átlagban, mint manapság, egy BEK-elődöntőben az 5-0-s eredmény apokaliptikusnak számított, olyan, mintha ma mondjuk 9-0-ra nyerne az egyik fél. A madridi Marca, amely a meccs előtt még azt írta: “visszakergetjük az ördögöt a pokolba”, szintén leborult a Sacchi-csapat előtt, és úgy fogalmazott: pokolian jól játszott a Milan.
A milánói La Gazzetta dello Sport “Kegyetlen kivégzés” címmel jelent meg.
A Milan-hívek egyetlen szívfájdalma az volt, hogy sérülés miatt az 57. percben le kellett cserélni Gullitot és félő volt, hogy nem épül fel a Steaua Bukarest elleni döntőre. Nos, felépült, a barcelonai Nou Campban szerzett is két gólt, miként Van Basten is kettőt, így nyerte meg az első számú európai kupasorozatot 4-0-ra a Milan. Hogy aztán egy év múlva címet védjen. A Real Madrid 5-0-s legyőzése korszakos jelentőségű eredmény volt, amely fél évtizeden át adott erőt és magabiztosságot a Rossonerinek.
AC Milan-Real Madrid 5-0 (3-0)
BEK-elődöntő, visszavágó
Milánó, San Siro stadion, 73 ezer néző, vezette: Ponnet (belga)
MILAN: G. Galli – Tassotti, Costacurta, Baresi, Maldini – Colombo (F. Galli 64.), Rijkaard, Donadoni, Ancelotti – Gullit (Virdis 57.), Van Basten. Edző: Arrigo Sacchi.
REAL MADRID: Buyo – Chendo, Gallego, Sanchís – Míchel, Schuster, Martín Vázquez, Gordillo – Butragueno, H. Sánchez, Paco Llorente. Edző: Leo Beenhakker.
Gólok: Ancelotti (18.), Rijkaard (25.), Gullit (45.), Van Basten (49.), Donadoni (59.)
