Kemény Dénes: a vízilabda népszerű sportág, a vészharangot csupán irigységből kongatják

Kemeny DenesMTI01

Igazi edzőlegendák voltak az M4 Sport vendégei.

Kemeny DenesMTI01

Mint ismeretes, csütörtöktől szombatig Budapest ad otthont a FINA vízilabda-konferenciának, aminek egyik fontos témája a sportág szabályainak, lebonyolításának kérdése. A cél továbbra is az, hogy a vízilabda élvezhetőbb legyen, hiszen akadnak olyanok, akik újból a vészharangot kongatják a póló jövőjét és olimpiai részvételét illetően.

Az M4 Sport pénteki, Sportreggeli című műsorában három elismert szakember, Kemény Dénes, Ratko Rudic és Adam Krikorian beszélt a fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségekről.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztségét betöltő Kemény Dénes azzal kezdte mondandóját, hogy 2014-ben Cancúnban talán egy kevésbé előkészített FINA-kongresszust rendeztek, ezúttal viszont közel fél évig sokan dolgoztak az előkészületeken. „Bízzunk benne, hogy a következő két napban a válaszokat is megkapjuk” – jegyezte meg a magyar válogatott egykori sikerkapitánya.

Mindhárman úgy látják, hogy az első lépcsőben a szabályokat kellene világosabbá, érthetővé tenni, de a marketing területén is jobb munkát kellene végezni.

„Meg kellene határozni, mi is a vízilabda, mint brand” – véli Krikorian, aki szerint a tavaly nyári budapesti világbajnokság jó példa volt arra, hogyan lehet promotálni a sportágat.

Rudic úgy gondolja, a szabályok valóban fontosak, de a konferenciának van egy még fontosabb része, amely az események szervezéséről, a versenyrendszerről szól.

„Ugyanazokat a lehetőségeket kellene biztosítanunk a sportágnak, amelyeket például kosárlabdában és kézilabdában élveznek. Megpróbáljuk ezt a szintet elérni, hogy ezek az eszközök és feltételek a FINA-n belül nekünk is a rendelkezésünkre álljanak” – nyilatkozta a jugoszláv, az olasz és a horvát válogatottat is olimpiai bajnoki címig vezető szerb edző.

 

Krikorian úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok egy részén, Kaliforniában népszerű a vízilabda, de igyekeznek tenni azért, hogy máshol is felemelkedjen a sportág.

A szabályoknál nagyon fontos lenne meghatározni, hogy mit is jelent az egyszerű és a súlyos szabálytalanság, hiszen sokszor csak a pólósok értik, hogy miket fúj a bíró. Krikorian úgy gondolja, lényeges, hogy a világon mindenhol ugyanazért a szabálytalanságért, ugyanazt ítéljék a játékvezetők, mert jelenleg sok szabályt szinte minden országban máshogy alkalmaznak.

Rudic is egyetért abban, hogy a játékot dinamikusabbá, érdekesebbé kellene tenniük, de úgy gondolja, hogy a múlt iránti tiszteletet megtartása is a feladatuk. „Igenis változtatni fogunk dolgokon, de nem veszíthetjük el a vízilabda szellemiségét. Az eddigi eredményeket mindenki megérdemelte” – jelentette ki a szerb szakember.

Kemény Dénes szerint a vízilabda népszerű sportág, a vészharangot csupán irigységből kongatják. „Az igazi motivációjat annak, aki vészharangot kongat, nem tudom, de szinte mindenhol vízilabdáznak, a sportág népszerűsége sok mindenkit iriggyé tehetett. Azt gondolom, hogy nem kifejezetten a vízilabda világából jönnek ezek a hangok, hanem olyan sportot szerető emberektől, akiket zavar, hogy a mi sportágunk ennyire népszerű a világon” – mondta a magyar sportági szövetség elnöke.

(M4 Sport / vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS