Kemény Dénes: az új elnökségnek hamar rendeznie kell a kapitányi kérdést

kemenydenes012

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke beszélt Benedek Tibor döntéséről és a lehetséges utódról is.

kemenydenes012

Hétfőn találkoztunk, akkor mondta el, hogy ez a végleges döntése. – kezdte a beszélgetést a Digi Sport Reggeli Startban az elnök, mikor Benedek Tibor döntésének hátteréről kérdezték – Elfogadtam a döntését, mert azt nem szabad ráerőltetni senkire, ha valamit nem akar csinálni. Azt láttam rajta, hogy most abban a lelki állapotban van, hogy ez most nem lenne jó neki.

Kemény elmondta: Azt csinálja, amihez a legnagyobb kedve van. Tibor nagyon-nagyon jól dolgozott. Az első két évben az eredményjelző tábla visszaigazolta azt, amit csinált. Ez állandóan erőt, lendületet ad a következő évhez. A második két évben már nem így volt. Ez borzasztó frusztráló lehet. Bár ugyanolyan alázattal, ugyanolyan szakértlemmel teszi az ember a dolgát és nem jöttek az eredmények.”

Az elnök hangsúlyozta: Van Magyarországon sok jó edző. Soha nem tudhatjuk, hogy kiből lesz jó kapitány. Ez egy nagyon nehéz döntés. Nagyon sok szerencse kell hozzá, hogy olyat válasszunk azok közül, akik alkalmasak, aki mindazt, amit a Tibor jól csinált ugyanolyan jól fogja csinálni és esetleg több szerencséje lesz kritikus pillanatokban. Azt gondolom, hogyha magyart fogunk választani, akkor megtaláltuk a magyar legjobb megoldást. Az elnök elmondta, hogy “kedvetlen” lenne, ha külföldi kapitány mellett tenné le az elnökség a voksát.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS