Kemény Dénes maradt az elnök – Íme, az új elnökség

Kemeny DenesMTI01

Újabb négy évre megválasztották Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség élére. Felállt az új elnökség is.Kemeny DenesMTI01

A szavazás előtt Kemény Dénes röviden beszámolt a négy éves ciklusról. A riói szereplést csalódásnak nevezte, de emlékeztetett rá, hogy más sportágakban egyetlen magyar csapat sem volt ott az olimpián. A hazai rendezésű eseményeket – a 2014-es Eb-t és a Bajnokok Ligáját – sikeresnek nevezte. Az elnök elmondta, hogy a jövő évi budapesti vb vízilabdás eseményeit a Magyar Vízilabda Szövetség rendezi és a 2020-as Eb-ig még egy világversenyt hazánkba hozna.

A választás után az új elnökségbe bekerült többek között a férfi kapitányi posztról leköszönő Benedek Tibor, új név még Biros Péter is, valamint alelnökké választották Molnár Tamást és Vári Attilát.

Az elnökség összetétele:

Elnök: Dr. Kemény dénes

Társelnök: dr. Beck György.
Alelnök: dr. Molnár Tamás, Vári Attila.
Elnökségi tagok: Benedek Tibor, Biros Péter, dr. Boros Tamás, dr. Faragó Tamás, Gergely István, dr. Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, dr. Szívós István, Tóth Sándor

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS