Kemény Dénes: meglepett a Málta elleni fiaskó

Kemeny DenesMTI01

A szövetség elnöke nem ment el szó nélkül a Darko Csukics Emléktorna 10. helyezése mellett. 

Kemeny DenesMTI01

Mint tudvalevő, a 2003-as korcsoportnak meghirdetett Darko Csukics Emléktornán a 2004-es korosztályunk szerepelt. Az egy évvel fiatalabbak Máltától kikapva végül a 10. helyezést értek el Belgrádban.

Kemény Dénes így kommentált a fiaskót a Bors-nak: Varga Tamás a kiutazás előtt tudta, kik ellen játszanak. – Nyilvánvaló, egy olyan torna, melyen például Montenegró, az Egyesült Államok, Szerbia is felvonul, számos veszélyt rejt magában, viszont a máltaiak elleni fiaskó engem is meglepett. Volt költségvonzata is a tornának, mégis hozzájárultam, hiszen Tamás úgy érezte, az idősebb játékosokkal szembeni megméretés tapasztalatokat eredményez. Veszélyes játékot játszottunk, és íme, ez lett az eredménye – mondta Kemény Dénes.

Érdekesség, hogy az mvlsz.hu-n is Varga Tamás önkritikusan nyilatkozott: „Málta ellen rosszul játszottunk, sokat hibáztunk – magamat is beleértve. Sajnálom, ami történt, mert jó lett volna ezeknek a gyerekeknek kedvezőbb szájízzel hazautazni. Hasznos tornán vettünk részt, mert képet kaphattam jó néhány játékosról, ugyanakkor be kell látni, többeknek kondicionális problémái voltak. Keresem még azt az egy-két egyéniséget, aki vezér lehet, kulcspillanatokban irányítja a többieket – mondta a 2004-es korosztályi irányító egykori olimpiai bajnok.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS