Kemény Dénes óraadó lehet?!

Kemeny DenesMTI01

Szombathelyen magasabb fokozatba kapcsoltak. Az új tervek megvalósításában lehet partner a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

Kemeny DenesMTI01

Kemény Dénes óraadó lehet (Fotó: MTI/archív)

Mint ismeretes az óvodától az egyetemig kínál esélyt a vízilabdasport Szombathelyen, mivel az ELTE Sporttudományi Intézetben (Szombathely) edző BsC vízilabda szakedző-képzés indul.

A frisss.hu most dr. Polgár Tibortól, a NymE Sporttudományi Intézetének igazgatójától tudott meg részletesebb információkat a képzésről.:

Terveink szerint szeptemberben kezdünk. Az ELTE szombathelyi kampuszának sporttudományi kara és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) együttműködésében induló kurzus lesz a legmagasabb szintű hazai képzési forma a sportágban. Mindenképp szükségesnek éreztük az országos szövetség támogatását, ezért már ősszel tárgyaltunk dr. Kemény Dénes elnökkel. Ő azért is örült elképzelésünknek, mert jelenleg országosan nincs az MVLSZ által támogatott vízilabda-szakedző képzés. Írásos engedélyünk is van már, az MVLSZ is azt szeretné, ha megfelelő színvonalú képzés lenne a miénk. Közben egyeztettem Mocsai Lajossal, a Magyar Testnevelési Egyetem rektorával is, mert nem akarjuk, hogy a képzés elaprózódjon az országban. Lehet, hogy náluk is indul a kurzus, de még ez nem dőlt el. A szellemi mellett személyi támogatást is kapunk, akár Kemény Dénes is óraadó tanár lehet nálunk, az pedig, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány tanítana nálunk, nem lenne kis dolog – fejezte be dr. Polgár Tibor.

A szeptemberben induló képzésre február 15-ig kell jelentkezni.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS