A magyar olimpiai küldöttség minden reális várakozást felülmúlóan kitűnő szereplése mellett természetesen adódtak szint alatti teljesítmények is. Ezen az oldalon mindenképpen említést kell tenni a férfi vízilabda válogatott eredményéről, amely a nagyon várt újabb olimpiai bajnoki cím helyett meg kellett elégedjen az 5. helyezéssel.

Ez a most véget ért aranykorszak 1997. januárjával kezdődött, ekkor vette át ugyanis Kemény Dénes a válogatott irányítását, amely 1976 óta képtelen volt olimpiai győzelmet szerezni. A tényeket kár lenne tagadni: Kemény Dénes kitűnő munkát végzett egy ritka jó játékos-anyaggal. A közösen elért számos, maradandó értékű siker közül is kiemelkedik a három olimpiai bajnoki cím, amelyeket 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban harcolt ki a magyar férfi vízilabda válogatott.
Ezek közül kettő is igen izgalmasan alakult, hiszen Athénban, a szerbek ellen vesztesnek tűnő meccset sikerült győzelemre fordítani az utolsó negyedben. 2008-ban pedig a rajt alakult túlontúl izgalmasan.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!




