Kemény Dénes: Vagány női kapitány kell

A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Kemény Dénes volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége. A téma természetesen a új női szövetségi kapitány személye volt, de a beszélgetés kitért a férfi válogatottról idei teljesítményére is.

Kemeny DenesMTI01

A férfi Universiade válogatotton kívül egyik csapat sem jutott a fináléba az idei világversenyeken. Ez könnyen változhat, hiszen Almatiban mág van egy U20-as vb. „A lányoknál nekem már azért feltűnt egy-egy világversenyen visszatérő probléma kívülről. Az okát nem tudtam, de éreztem, lehet, egy változtatás segítene. Ez tavasszal megfordult a fejemben, hibáztatom magam, hogy nem voltam elegendően erőszakos, mert elképzelhető, ha akkor a Bandi (Merész András – a szerk. megjegyzése) helyett valaki mást bízunk meg, ugyanúgy kilencedik most, csak már egy világversennyel több van mögötte, ahhoz, hogy készüljön a januári Eb-re és az áprilisi versenyre. Nem azért, mert Bandi nem jó szövetségi kapitány, elődöntőt játszott a női csapat az olimpián, csak valahogy úgy éreztem, pláne, hogy lányokról van szó, kell valami sokkhatás” – mondta Kemény a műsorban.

A sportág első embere szerint hétfőn jó eséllyel meglesz az új női kapitány. Az első időszak mindig izgalommal telik ezért külön jó, hogy nem kell sokat várni az első megmérettetésre. „Fantáziadús, vagány edzőre lesz szükség a lányoknál, aki egy jó, dinamikus stábot csinál, ahol mindenkinek meglesz a helye. A lányoknak újra kerekre fog nyílni a szemük, boldogok lesznek a bőrükben, és ha a nők boldogok, akkor elérik, amit akarnak az életben.”

A beszélgetés kitért a férfi válogatott teljesítményére is. Kemény szerint nincs gond, de újra el kell húzni a többiektől. Amikor ’99-ben megnyertük az Eb-t és a világkupát, azt kértem karácsonykor a fiúktól, hogy javuljunk három gólt. De mi vagyunk a legjobbak!? Igen, de jövőre már mindenki azt fogja elérni, amit most látott, amivel nyerni lehet, tehát ha mi újra nyerni akarunk, akkor tovább kell javulni. Itt most utol is értek minket, tehát megvan a két lépcső, egyrészt újra elhúzni azoktól, akik utolértek, másrészt utolérni azt, aki esetleg eddig is előttünk volt.”

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS