Kemény szerint nem szabad stresszelni a kapitányokat

Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.   megállapítás abban az interjúban olvasható, amelyet a sikeres kapitányból lett sportvezetővel a szövetség honlapja, a waterpolo.hu készített. A szövetségi kapitányként a férfiválogatottal sorozatban háromszor olimpiai bajnoki címig jutott Kemény a közelgő oroszországi világbajnokságról azt mondta: biztos benne, hogy a magyar játékosok egytől-egyig jól akarnak szerepelni.

Kemény Dénes, a Coop Segély Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az alapítvány élelmiszeradományának átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskolában 2015. március 3-án. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a COOP segéllyel együttműködve 20 millió forint értékben alapélelmiszerekből álló adományt juttat el különleges szükségletű gyermekek számára. MTI Fotó: Kovács Tamás

“Megvan az ehhez szükséges személyes becsvágy bennük – tette hozzá, majd így folytatta: – A saját véleményemet nem lenne elegáns célkitűzésként aposztrofálni, edzői mivoltomban kaptam éppen elég ilyet, elnökként pontosan tudom, nem kell, nem szabad a kapitányt ilyennel feleslegesen stresszelni.”

Az elnök kijelentette: nem dobálózik érmek színeivel, számokkal, nem fogalmaz meg konkrét elvárást, a lényeg, a játékosok érjék el azt, amit maguk elé kitűznek. A beszélgetésben szóba került a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság is, amelyről Kemény Dénes azt mondta: cseppet sem aggódik.

“Már nem egyszer megmutattuk, mire vagyunk képesek, az ingujjakat feltűrve, de önbizalommal várjuk a feladatokat. Jövőre nálunk lesz a Bajnokok Ligája Final Six a Margitszigeten, a mi szentélyünkben, aztán újra Vodafone Kupa, majd olimpia Rióban, amit 2017-ben újabb Final Six, majd a hazai világbajnokság követ, csupa öröm az élet” – fogalmazott.

Forrás: www.telesport.hu – RSS