Kemény üzenet Vukmirnak: “Az ellenfelek nemcsak tisztelni fognak minket, hanem félni is fognak tőlünk”

Húszéves kapcsolat után is tudott meglepetést okozni Dragan Vukmir, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától a bajnoki rivális Diósgyőrhöz igazoló edző Adem Kapicnak. Az NB II harmadik helyezettjének sportigazgatója szerint már csak erkölcsileg is illett volna befejeznie ezt a szezont az elszerződő trénernek.

– Nem hittem, hogy ilyen lépést tesz – mondta a szegedi klubhonlapnak Kapic. – Megértem, hogy kapott egy vonzó ajánlatot, de ezt a szezont már csak morális szempontok miatt is illett volna végigcsinálnia Szegeden. Amit elkezdtünk, azt illik befejezni.

A Szeged helyzetét az sem könnyíti meg, hogy hétfő este a listavezető Vasas otthonába látogat.

– Az első és a legfontosabb, hogy mi ilyen helyzetben is egy igazán erős csapat vagyunk. Az első naptól kezdve együttműködünk, együtt éljük meg a sikereket, kudarcokat és nehéz helyzeteket. Dragan Vukmir is a csapat része volt, egy célért dolgoztunk minden nap. A csapat jó úton halad, de Ő úgy döntött, hogy itt hagy minket.

A játékosok arcán dühöt láttam, ami még erősebbé tesz minket. Az ellenfelek nemcsak tisztelni fognak minket, hanem félni is fognak tőlünk.

Kapic azt is elárulta, hogy a hátralévő hét mérkőzésre már nem terveznek vezetőedzőt szerződtetni.